Rózsa Sándorról sok szó esett mostanában. Néhány hét múlva szerepelek a televízióban, meghívtak egy beszélgetésre, róla, társairól, valamint a dél-alföldi betyárvilágról lesz szó. Gondolkodtam: aztán elvállaltam a szereplést.

Addig is felteszem ide egy önálló tanulmányomat, még 2009-ben írtam a kiskunhalasi múzeum kérésére, meg is jelent a helyi múzeumi kiadványban. Nem rövid, de - szerintem - nagyon érdekes történet. Csak az olvassa, akit a tények is elringatnak, nemcsak a rengeteg hazugság és ponyvaemlék! :)

Jó olvasást!

Rózsa Sándor első bűnügye

Szentesi Zöldi László

A magyar „betyárkirály” első ismert bűncselekményét Jenes Árpád bocsátotta a nyilvánosság elé 1942-ben. A szerző különnyomatban összegezte Rózsa Sándor nevezetes halasi marhalopását. Nyilvánvalóan ismerte és olvasta a Thorma János Múzeumban őrzött kilenc dokumentumot,1 amelyekből sorra feltárulnak az 1836-os esztendő eseményei. Alaptanulmányának legfontosabb adatait az elmúlt hat és fél évtizedben sokan átvették, hogy aztán - mint látni fogjuk - azonnal le is rontsák a betyárromantika vagy az osztályharcos szemlélet leegyszerűsitő állításaival, s hogy jogi, erkölcsi értelemben habozás nélkül felmentsék Rózsa Sándort. Pedig a bűneset utólag értékes és egyedi, Rózsa Sándor kortársai nyilvánvalóan csak egy közönséges éjjeli rablásként minősítették volna.

A betyárkirály monográfusaként szükségesnek és hasznosnak tartom, hogy leporoljuk és megvizsgáljuk ezt a régi történetet. Ezúton köszönöm Szakái Aurél igazgató segítségét, aki felhívta figyelmemet a halasi iratokra, és megköszönöm Gyarmati Andrea muzeológus munkáját, aki kivonatolva előkészítette számomra az anyagot. Egyéb forrásaim nagy részét már említett Rózsa Sándor - Legenda és valóság című könyvemben már idéztem.

Rózsa Sándor előéletéről, gyermekkoráról meglehetősen keveset tudunk. Még mindig tisztázásra vár, hogy egy Röszke környéki tanyán vagy bent a településen született 1813. július 16-án. Bálint Sándor szerint mindenesetre kétségtelen, hogy a betyár rokonai, leszármazottai a múlt század harmincas éveiben Röszkén éltek.2 Apja, Rózsa András pásztorkodással és földműveléssel is foglalkozott. Rózsa Sándor tizenkét éves lehetett, amikor apja életét vesztette. Egyes források szerint többrendbeli lólopásért akasztották fel, de a valószínűbb változat szerint a Bácskában ütötték agyon rablás közben. Anyja másodszor is férjhez ment egy Ördög János nevű gazdához. A fiatal Rózsa Sándor minden jel szerint pásztorok között nevelkedett, iskolába sosem járt, ími-olvasni egész életében nem tanult meg.3

A szóban forgó halasi rablás részletei a már említett kilenc iratból, a szegedi magisztrátus és Kiskunhalas város tanácsának levelezéséből tárulnak fel. Időrendben az első 1836. február 13., a Thorma Mihály halasi főbíró és Péter István jegyző aláírásával ellátott esetleírás Darabos István elrabolt teheneiről. Ebben a halasi gazda részletesen beszámol a rablás körülményeiről. Február 10-én este, miután a tanyájára ment, lefeküdt, s el is aludt. A felesége ébren volt, éppen a lámpát oltotta el, mikor kutyaugatást hallott. Az asszony felkeltette a férjét, aki mezítláb kiment az udvarra. Ott három lovast látott, akik jó estét kívántak és István bácsinak szólították. Ezután leszálltak a lóról, a gazda bement a házba, hogy csizmát húzzon, de ekkor berontottak a rablók, Darabost lefogták, pisztollyal és rövid nyelű baltával fenyegették. Egyikük kiment, és az akolból két tehenet kihajtott, majd kihívta társait, és a teheneket Mérgesen keresztül (ezt a másnapi nyomozás állapította meg) elhajtották. A rablók kinézetéről annyit mondott, hogy fiatal emberek voltak, de nem ismerte őket, még a lovaikat se tudta megnézni.4

Másnap a halasi hatóság tanúként meghallgatta ilj. Gárgyán Mihály, 20 éves, református, nőtlen férfit, aki apjával, Gárgyán Mihállyal Rozgonyiné tanyáján lakott. A fiatalember azt vallotta, hogy a kérdéses estén kilenc körül arra ébredt, hogy a ház előtt lovasok vannak.

Egyikük ezt mondta: Miska bácsi, nyissa ki az ajtót! Amikor kiment az istállóból, édesapja, Gárgyán Mihály már a ház előtt állt. Ő is odament, mire az egyikük ezt mondta neki: ejnye öcsém, de megnőttél, mióta nem láttalak! Ezután az egyik lovas az apjához szólt, hogy adjon abrakot a lovaiknak. Odaadták tarisznyájukat, abba az öreg Gárgyán Mihály abrakot rakott. Az egyik lovas így szólt: régen láttalak, Mihály bácsi! Erre Gárgyán Mihály így válaszolt: én pedig nem ismerem kendet. Magukhoz vették az abrakos tarisznyát, de mielőtt távoztak, azt mondták: most bemegyünk a városba, de holnap este eljövünk, s akkor kiderül, hogy kik vagyunk.

A két Gárgyán másnap este újra találkozott a betyárokkal, ekkor már a gazda, Rozgonyi István is kiment a tanyára. Este 8-9 óra körül a kutyák ismét ugattak, a tanú kiszaladt, a ház előtt az előző napi három lovas állt. Leszálltak a lovukról, botjaikat a kezükben tartották. Annak, akinek sárga, kevésbé hóka, hátuljára kesely lova volt, a kezében pisztoly volt. Rozgonyi István és öreg Gárgyán Mihály is előjött, de őket visszaküldték a házba. Az iljú Gárgyánnak a szénás kertbe kellett mennie, hogy a lovaknak szénát adjon. Ketten kétoldalról megfogták a subáját, és azt kérdezték, hogy hol lakik az az ember, aki a nyáron a Kurka tanyáján lakott. Ő erre azt válaszolta, nem tudja, mert nem ismeri. Erre azt bizonygatták, hogy ismernie kell, hisz egy pusztában laknak. Ezután egy nagy szikhez értek, ahol felültek a lovaikra és elmentek. Tanúvallomásában az ifjú Gárgyán megemlítette még, hogy mikor a szénáskert felé indultak, az egyik lovas megkérdezte, ki van még a házban? Ő erre azt válaszolta, hogy egy hadnagy. A lovasok azt mondták, hogy ez nem igaz, mert a hadnagyok elmentek Szegedre a Latabár juhait keresni, és az ő tanyáján tartózkodnak. Az öreg Gárgyán Mihály vasvillával a kezében aztán elszaladt oda, de nem találta ott a hadnagyokat.5

Négy nappal később a halasiak már tudták, kit keressenek. Szeged város magisztrátusához címzett levelükben kifejtették, hogy 1836 februárjában több erőszakos lopás történt a halasi alsó pusztákon, amelyeket három lovas követett el. Ezek közül az egyik Rúzsa Sándor6 nevű szegedi pásztor, aki a múlt nyáron Kajla János szegedi számadónál szolgált. A három lovast többen látták, beszéltek velük, de a nevüket nem tudták. Tudván, hogy a szegediek is el akarják fogni a rablókat, a halasi tanács arra kéri a magisztrátust, hogy a levelet átadó pusztagazdának Rúzsa Sándort adják át, ő majd Halasra hozza, ahol szembesítik azokkal, akik látták őt. A szembesítés után pedig majd visszaküldik Szegedre.7

A következő irat a március 9-én Kiskunhalason felvett tanúvallomásokat rögzíti. Ekkorra Rózsa Sándor már hivatalosan is vádlottá lépett elő. Gyenizse János, 20 éves, nős, református, halasi lakos, Gyenizse Péter fia azt vallotta, hogy névről nem ismeri ugyan a vádlottat, de felismeri benne azt, aki az előző nyáron az egyik akolban a balotai ménesből kifogott egy lovat. Elmondta továbbá, hogy a múlt hónap elején egy keddi este Rúzsa Sándor harmadmagával a tanyájukra ment, ahol ettek, ittak, tarisznyájukban abrakot is látott, amiről azt mondták, hogy Gárgyán Mihálytól hozták. Gyenizse nem tudta, ki a másik két lovas, de az egyik ló sárga, kevésbé hóka és kesely ló volt. A második tanú, Gyenizse Péter 17 éves, nőtlen, református férfi mindenben megerősítette testvére vallomását, és elmondta, hogy a vádlottat apja Sándornak szólította. A harmadik tanú, Gyenizse Péter, 45 éves, nős, református, halasi birtokos részletekkel is szolgált. Ismerte a tanút, Sándornak hívják, az előző évben Kajla János bojtára volt. Ő is elmondta, hogy a múlt hónap elején egy kedd este a vádlott harmadmagával a tanyájára ment, ahol kenyeret és szalonnát ettek, lovaikat tarisznyájukban lévő saját abrakjukkal megetették. Megkérdezte Rúzsa Sándortól, hogy hova és miért megy Szegedre, mire azt válaszolta, hogy Rúzsa Jánossal lesz feles ökörcsordás.8

Ezen a napon - március 9-én — Rózsa Sándort is kihallgatták és szembesítették a tanúkkal Kiskunhalason. Bár a bűneset elkövetésekor már a 22. évét is betöltötte, a kihallgatáskor 20 évesnek mondta magát. Az irat alapján Rúzsa Sándor nőtlen, római katolikus, szegedi születésű, az előző nyáron Kajla János csikós bojtára volt. Azt állította, hogy a halasi határban a kérdéses időpontban nem járt senkivel, Gyenizse Péter tanyáján a nyáron volt, amikor a ménesük közül egy ló a balotai ménes közé keveredett, és Gyenizse Péter tanyáján fogták ki. Ezután sorra szembesítették a tanúkkal. Gyenizse János a szemébe mondta, hogy februárban egy keddi napon harmadmagával lóháton a tanyájukhoz ment, ott ettek-ittak, lovaikat megabrakolták saját
tarisznyájukból, s azt mondták, hogy az abrak Gárgyán Mihálytól van. Rúzsa Sándor a szembesítés után is tagadott. Ezután Gyenizse Péteréi és fiával ifj. Péterrel is szembesítették, ugyanazzal az eredménnyel. Ezt követően Benedek Erzsébet, Darabos István feleségével szembesítették, aki a szemébe mondta, hogy a múlt hónap elején egy szerdai este (10-én) a férje már lefeküdt, mikor három lovas a tanyájukra ment, a jelenlevő rab az ajtóban állt egy pisztollyal, és káromkodva fenyegetőzött. A vádlott ezt is tagadta.9

Ismét négy nap telt el, és a halasiak újabb levélben ismertették nyomozásuk eredményeit a szegediekkel. A halasi Darabos Istvántól 1836. február 10-én este három tolvaj két meddő tehenet elhajtott. A levélhez csatolt írásokból és tanúvallomásokból kiderül, hogy az egyik rabló Rúzsa Sándor, aki a múlt évben Kajla János bojtára volt. A korábbi kérésnek megfelelően Rúzsa Sándort Halasra hozták, a tanúkkal szembesítették, majd visszavitték. A terhelő vallomásokat ezzel a levéllel együtt küldték el. A tanúk vallomásából kiderült, hogy február 9-én és 10-én Rúzsa Sándor harmadmagával Balotapusztán járt (melyet tagad), mivel a szikes víz mellett, ahova Gárgyán Mihály, az egyik tanú vezette őket, van a Darabos István tanyája. Arra kérik a szegedi magisztrátust, hogy Rúzsa Sándort vonják kérdőre, társainak a nevét tudják meg tőle, és az elrabolt tehenek árát téríttessék meg vele.10

Ezzel a halasiak munkája be is fejeződött, Rózsa Sándor ügyét lakóhelyén, Szegeden vizsgálták tovább. 1836. április 1-jén Szegeden tett vallomásának tartalmát teljes terjedelmében közöljük:

Kérdés: Mi a neve?
Válasz: Rúzsa Sándor, helybeli lakos, római katolikus, nőtlen, 20 éves, ökörcsordás.
Kérdés: A múlt farsang utolsó vasárnapja előtti szerdán kivel raboltak el Darabos István halasi lakos tanyájáról két tehenet?
Válasz: Nem rabolt senkivel sem, ö akkor Ördög Antal tanyáján volt.
Kérdés: Gyertyaszentelő után volt-e a halasi határban?
Válasz: Nem volt.
Kérdés: Halason többen a szemébe mondták, hogy ott járt harmadmagával, s azon kívül a károsult felesége fel is ismerte. Mondja meg az igazat!
Válasz: Halason őt nem láthatták, mert amint már mondta, aznap, mikor a rablás történt, Ördög Antal tanyáján volt.
Kérdés: Honnan tudja, hogy a rablás napján hol volt?
Válasz: Mikor Halason volt, eleget hallotta a bírótól, hogy mikor volt a rablás.
Kérdés: Mit csinált Ördög Antal tanyáján?
Válasz: Az édesanyám tanyájáról jöttem befelé, s mivel ismerősöm, bementem hozzá és ott is háltam.
Kérdés: Ki tudja ezt bizonyítani?
Válasz: Ördög Antal, egy szomszédja kinek nevét nem tudja, s egy Sebők nevű ember.
Kérdés: Volt-e már fogva?
Válasz: Fogva egyszer, de büntetve soha.
Kérdés: Van-e vagyona?
Válasz: Semmi.
Kérdés: Mit vettek el, mikor becsukták?
Válasz: Semmit.
Jegyzetté Aigner Ferdinánd főfiscalis.
1836. május 19-én a Szegeden tartott fenyítő törvényszék alkalmából Rúzsa Sándor vallomását megerősítette.11

Rózsa Sándor körül szorult a hurok, így égető szüksége volt a mellette szóló tanúvallomásokra. 1836. április 16-án Szegeden Ördög Mátyás szegedi lakos, nős, római katolikus, mezei gazda ezt vallja: az előző farsang utolsó vasárnapja előtti szerdán vagy csütörtökön, biztosan nem emlékszik, átment estefelé Rúzsa Sándor tanyájára, ahol Rúzsa Sándor Sebők Jánossal és Ördög Antallal borozgatott. Ő is leült közéjük, 10-11 óra körül ment el. Állítja, hogy Rúzsa Sándor Ördög Antalnál volt. Ugyanekkor Sebők János szegedi lakos, nős, római katolikus, 31 éves mezei gazda is vallomást tett. Az előző húshagyó előtti szerdán nyulakat adott el a városban. Hazafelé menet Ördög Antal meglátta, s mivel jó ismerősök, behívta borozgatni, csak hajnal felé ment el. Itt találkozott Rúzsa Sándorral, akit korábban nem ismert. Állítja, hogy Rúzsa Sándor Ördög Antal tanyáján volt vele és Ördög Mátyással, s mikor ő elment, Rúzsa Sándor még ott volt. Ugyanekkor Ördög Antal szegedi lakos, nős, római katolikus, mezei gazda is ezzel megegyezően vallott.

Rózsa Sándor ügyében a kor szokásának megfelelően írásbeli pert rendeltek el, majd a vádbeszédet és védőbeszédet május 19-én tartották Szegeden. Rózsa Sándor esélyeit nagyban csökkentette, hogy csak Ördög Mátyást és Sebők Jánost ismerték el tanúnak, Ördög Antalt, „kinek öccsének a felesége Rúzsa Sándor édesanyja”, a rokonság miatt nem vették figyelembe. A védelmet ellátó Sisai alügyész azzal érvelt, hogy a károsult Darabos István a rablók közül minden ok és gyanú nélkül az egyiküket Rózsa Sándornak nevezte meg, s ezen kívül egész februárban a Halason elkövetett rablásokkal őt vádolták. A védelem rámutatott: Gyenizse Péter és fiainak tanúvallomása is kevéssé bizonyítja a bűnösséget, hiszen ha csakugyan ott volt Gyenizse tanyáján és ott evett-ivott, abrakolt február 9-én, ebből nem lehet arra következtetni, hogy másnap Rózsa Sándor hajtotta el a teheneket. Sisai szerint Gárgyán Mihály tanú, aki semmi különöset nem mondott, félrevallott. így a védelem az alperesnek a vád alóli felmentését és szabadon bocsájtását kérte.

A felperes tiszti főügyész, Aigner Ferdinánd ezzel szemben úgy vélte, hogy a vádlott mentségére előadott védelem nem megalapozott, abból nem lehet az alperes ártatlanságára következtetni. A körülmények figyelembevételével megállapítható, hogy a vádlott bűnös, s az első számú tanú hamisan vallott, vagy a legjobb esetben is, a kérdéses napot eltévesztette. A rablást megelőző napon, vagyis február 9-én Rózsa Sándor Halason járt. Ezt három tanú is vallotta. Ehhez járul továbbá, hogy a vádlottat a károsult felesége a szembesítésen felismerte. Az alperes tanúi kevesebben is vannak, valamint az is előfordulhat, hogy a kérdéses napot készakarva vagy véletlenül, de eltévesztették. Ugyanakkor Ördög Mátyást, habár büntetve nem volt, a közvélemény gyanús magaviseletűnek tartja, gyanúsították már tehénlopással, csak bizonyíték híján engedték szabadon. Összességében Rózsa Sándornak az ellene felhozott vádak tagadása, s a védelmére felhozott tanúk vallomása a vád valódiságát nem cáfolta meg.12

Rózsa Sándort a kor szokásának megfelelően fel lehetett volna akasztani, hiszen Werbőczy Hármaskönyvének 1. rész. 15. szakasza hasonló éjjeli rablásokat a kár és a költség megtérítésén felül halállal büntetett. Enyhítő körülménynek számíthatott a vádlott fiatal életkora, hogy büntetve még nem, bár fogva már volt, s hogy csak közvetett bizonyítékok szóltak ellene.

Az 1836. szeptember 10-én tartatott fenyítő törvényszék végül bűnösnek találta, de nem ítélte halálra Rózsa Sándort. Megállapították, hogy a vádlott febmár 10-én este két bűntársával együtt - akiknek nevét máig palástolja - baltákkal és pisztolyokkal Darabos Istvánnak a halasi határban lévő tanyájára ütött, és onnan két meddő tehenet elhajtott. Ezért a tettéért másfél évig tartó rabságra, testi büntetésként raboskodásának ideje alatt fertályonként13 25, így összesen 150 botütés elszenvedésére Ítélték. Ezenkívül a károsult Darabos István elhajtott két tehenének árát, 225 forintot, és a károsult költségeit, melyet 50 forintban állapítottak meg, köteles kifizetni, ennek behajtásával a kapitányt bízták meg. Az iratot Szluha Gáspár aljegyző jegyezte.14

Az elítélt betyár megkezdte büntetése letöltését, tudjuk, hogy a rászabott 25 botokat negyedévente - három alkalommal - elverték rajta. 1837. július 8-án közmunkára vezényelték a szegedi Kálvária-helyre, ahol kihasználva az őrzők figyelmetlenségét, Kis Lőrinc nevű rabtársával megszökött, a korabeli körözőlevél szerint, „öszvekötött vasban, egy ingben, gatyában.”15

Arra a kérdésre, hogy bűntársaival együtt valóban Rózsa Sándor kötötte el Darabos István teheneit, vagy sem, már 1836-ben sem lehetett biztos választ adni. Gyakran előfordult, hogy a betyártársadalom alján helyet foglaló kapcabetyárok más, ismert bűnözők nevében követték el cselekményeiket. Ilyesmit azonban a huszonhárom éves Rózsa Sándor rovására aligha követhettek el, hiszen a fiatal ökörcsordás híre még a szegedi határban sem terjedt el. Fontos körülmény, hogy a rendelkezésre álló tanúvallomások, a vádlott nem éppen szeplőtlen előélete, bűnöző rokonainak zavaros vallomásai alapján erkölcsi és jogi értelemben egyaránt megállt a - nem is olyan szigorú - ítélet.

A halasi rablás utóéletét feldolgozó irodalmi és történelmi források azonban rendszerint más mércével mértek. Ők az utólagosan kialakult Rózsa Sándor-legenda birtokában és a betyárromantika felfokozott légkörében vizsgálták a Darabos-tehenek ügyét. A megtévedt, de a törvény előtt védtelen szegénylegény vándormotívuma elhomályosította a valódi történetet, amelynek részleteit Jencs Árpád tanulmányáig a kutatók sem igen ismerték. Darabos István neve százhetven éve minduntalan kibukkan Rózsa Sándor rövidebb-hosszabb életrajzaiból, de néhány mondatnál többet senki nem tud az esetről.

A betyárkirály tudomásunk szerinti legkorábbi, ponyvái elemekkel átszőtt, de hiteles források alapján megszerkesztett életleírása 1859-ből, Fekete Miklós tollából származik. Ebben a száztiz oldalas kis könyvben is felbukkan a halasi gazda neve és az első bűneset: „(E) neveléshiány Rózsa Sándort már mint 22 éves sihedert tévútra vezeté. Ugyanis 1836-ban, két más lovas betyár társaságában Darabos István udvaráról két tehenet hajtott el, a mi kitudódván, a szegedi városi törvényszék által ugyanazon évben, September 10-én másfél évi fogságra, s minden három hónapban 25 botütésre ítéltetett.”16

A Rózsa Sándor alakját anekdoták és mendemondák homályába burkoló Krúdy Gyula könyvében élénk párbeszédet rajzol a másvilágra, maga a betyár vall földi tetteiről. A Darabos-rablást vélhetően ponyvái hagyományból megidéző Krúdy-leírás tulajdonképpen pontos, a pisztolylövésekkel nyomatékosított kölcsönös indulatok bemutatása kevésbé:

„Két cimborámmal lóháton bementünk estefelé Szegedre Darabos István uram házához. Az udvaron veszettül ugattak a kutyák, még veszettebbül káromkodott a gazda; sehogy se tetszett nekik az éjféli vizit. A pisztolyt néhányszor elsütöttem Darabos uram füle mellett, mire megjuhászodott. A cimborák ezalatt kikötöttek az istállóból két tehenet. Mire vimyadt, már odaát voltunk a Tiszán.”17

Rózsa Sándorról szóló első regényében Móricz Zsigmond nem ítélkezik: éppen csak jelzi, hogy tudomása van a Darabos-tehenek ellopásáról, még ha motívumként nem is tartja érdemesnek a részletesebb megörökítésre:

„Matyi gazda behozta a lóról a tarisznyát, kitette az asztalra. Akkor elővette a bicskáját, kezdte bontogatni a tarisznyát. Szalonnát vett ki belőle, meg kenyeret. Még abból, amit Darabos István adott a halasi tanyán. Kanyarított egy kicsit a kenyérből, még kisebbet a szalonnából, s öszögetni kezdett.”18

A betyárok, így Rózsa Sándor megítélésében 1945 fordulatot hozott: az osztályharcos szemléletmód valósággal letarolta a tényeket: A betyárok szegényparaszti származásának gondos bemutatásával ellentétben túlhangsúlyozták a „városi urak” romlottságát, de legalábbis közömbösségét a törvény előtt álló szegénylegények ellen. Egy-egy történész és néprajzkutató odáig is eljutott, hogy erkölcsileg igazolta a betyárok köztörvényes bűncselekményeit a kora­beli gazdatársadalom ellen. A korszak felfogását jól illusztrálja a magyar ponyvai hagyományt 1966-ban bemutató Békés István, aki könyvében hosszasan elemezte Rózsa Sándor első bűntettének mozgatórugóit. Bár a halasi esetet - Jencs alapján - pontosan bemutatja, mégis úgy véli, hogy „ritka az olyan alkalom, mint Rózsa Sándor első bűnügye, amikor nyomon tudjuk követni, miként ránt betyárságba a múlt század harmincas-negyvenes éveinek társadalmi és erkölcsi gravitációja egy kincstelen, iskolázatlan, írástudatlan, zabolátlanul hányódó-vetődő, pusztai sihedert.”19 Szintén ő hangsúlyozza - amelyet Rózsa Sándor monográfiámban magam is megfontolásra érdemesnek tartottam -, hogy a halasi marharablás azért tűnhetett sallangmentes ügynek 1836-ban, mert az ítéletalkotók feltehetőleg jól ismerték a vádlott apja, Rózsa András bűnöző előéletét, így joggal láttak betyárivadékot a hírbe kevert Rózsa Sándorban. Akárhogyan is történt, Darabos István halasi gazda neve öröklétre ítéltetett, Kiskunhalas városa pedig azzal „büszkélkedhet”, hogy a magyar nyelvterületen mindenütt ismert Rózsa Sándor itt, a település határában kezdte meg híres-hirhedt pályáját.

Irodalom
Bálint Sándor A hagyomány szolgálatában. Budapest, 1981.
Békés István Magyar Ponyva Pitaval. Budapest, 1966.
Fekete Miklós (szerk.) Híres alföldi betyár Rózsa Sándor viselt dolgai. Perbefogatása és elítéltetése.
Hiteles adatok nyomán Pest, 1859.
Jenes Árpád Rózsa Sándor első bűnügye. (Különnyomat) Budapest, 1942.
Krúdy Gyula Rózsa Sándor. A betyárok csillaga Magyarország történetében. Az utolsó gavallér. Budapest, 1980. Móricz Zsigmond Rózsa Sándor a lovát ugratja. Budapest, 1962.
Péter László Röszke az irodalomban, http://www.telehaz.roszkenet.hu/roszke/monografia/1005.htm Szentesi Zöldi László Rózsa Sándor. Legenda és valóság. Somorja, 1999.
Zilahy Károly Válogatott művei. Budapest, 1961.
Jegyzetek
1 Rózsa Sándor büntetőperének iratai. Thorma János Múzeum, Kiskunhalas (a továbbiakban TJM) 9536-9544.
2 Bálint Sándor 1981. Idézi Péter L. http://www.telehaz.roszkenet.hu/roszke/monografia/1005.htm
3 Szentesi 1999. 24-25.
4 Esetleírás Darabos István elrabolt teheneiről, TJM 9538.
5 1836. február 14-én Kiskunhalason felvett tanúvallomás TJM 9540.
6 Ahol a hivatalos iratokban Rúzsa Sándorként említik Rózsa Sándort, mi is így használjuk a nevet.
7 Levél Kiskunhalas város tanácsától Szeged város magisztrátusának TJM 9536. A levelet Móricz Zsigmond szó szerint közli Rózsa Sándor a lovát ugratja c. regényében: Móricz 1962. 228.
8 1836. március 9-én Kiskunhalason felvett tanúvallomások TJM 9539.
9 1836. március 9-én Rózsa Sándor Kiskunhalason lejegyzett vallomása TJM 9541.
10 Halas város bírájának és tanácsának levele a szegedi magisztrátushoz TJM 9537.
11 Rózsa Sándor 1836. április 1-jén Szegeden tett vallomása TJM 9542.
12 1836. május 19-én a szegedi törvényszéken lezajlott per TJM 9544.
13 Azaz negyedévenként.
14 1836. május 19-én a szegedi törvényszéken lezajlott per.
15 Szentesi 1999. 30.
16 Fekete 1859. 5. Az idézet szinte szóról szóra megegyezik Zilahy Károly 1859-es bírósági tudósításával, újságcikkét. Fekete egyszerűen átemelhette a saját szövegébe. Zilahy szövege megjelent: Rózsa Sándor pere. Zilahy 1961.261-273.
17 Krúdy 1980. 136.
18 Móricz 1962. 187.
19 Békés 1966. 110.