"Azokban a hónapokban történt, ha jól emlékszem, hogy az Erdélyi Irodalmi Társaság délelőtti ünnepélyes irodalmi műsort állított össze. Ennek a műsornak egyik szereplője Nyírő József volt, s egy másik szereplője egy nagyasszony kiállására emlékeztető és jó nevű írónő. A műsor után a szereplők elmentek együtt délebédre, amiből délután lett, s majd este. Nyírő az írónővel este tovább folytatta az eszmecserét, s egész éjszaka nem jött haza. Az eszmecsere nagyon érdekes és beható lehetett, mert Nyírő másnap se jött haza. Végre a harmadik napon imbolyogva és dibdáb léptekkel s egy kicsit barnára aszalódva megérkezett. A felesége valahonnét megtudta a hosszas eszmecsere tartalmát, s otthon kitört a zivatar. Végül maga Nyírő keseredett el az égiháborúban, s az asztal mellett vészjósló módon inni kezdett. A szerkesztőségből valaki érte ment, hogy nincs-e valami hirtelen baj, vagy nem betegedett-e meg. Szólt Nyírőnek, hogy a szerkesztőségben várják, de ő, a felesége és a gyermekek előtt, sötéten így szólt:

- Ebből a házból engemet már csak visznek.

- Hogy értsem, Jóska? - kérdezte az illető.

- Úgy értse mindenki - mondta Nyírő -, hogy ma este megölöm magam, utána a gyermekeket, s a végire a feleségemet.

Akkor észrevette, hogy a sorrendbe hiba csúszott, s így szólt:

- Javítok, mert először őket ölöm meg, azután legvégén magamat.

A kolléga gyorsan megvitte a szomorú hírt a szerkesztőségbe, melynek egyik-másik tagja loholva ment a Nyírő lakására, hogy a meggondolatlan cselekedetről lebeszélje. De az is vészjósló hírrel tért vissza a szerkesztőségbe, mondván, hogy Jóskát szándékáról nem lehet lebeszélni. Erre Paál Árpád, a lap főszerkesztője, egy áldott lelkületű és lúdtalpas ember, azt mondta, hogy megpróbálja ő. Szép komótosan el is lappogott Nyírő lakására, ahol így szólt:

- Hallom, el akarod pusztítani magad.

- El én - mondta Nyírő.

Mire Paál Árpád így folytatta:

- Hát akkor búra fordul a székelység sorsa.

Erre Nyírő felkapta a fejét, s azt mondta:

- Csakugyan igazad van, Árpád, mert ha én meghalok, a halálommal gyászba rángatom az egész székelységet. - S azzal elővett egy új üveg bort, töltött a főszerkesztőnek is, s így szólt:

- Hát akkor igyunk az én egészségemre."

(Tamási Áron: Vadrózsa ága)