Ha fel kellene idézni, valójában mikor voltam a legboldogabb életemben, akkor a nagy családi pillanatokon kívül az efféle jelenetek jutnak eszembe.

Napkeltekor vagy naplementében horgászni, egyedül, amikor nemigen járnak-kelnek a környéken, ha jó a levegő, illatoznak a virágok, sikló úszik a vízen, valahonnan rablások hangját sodorja a szél, sőt, még kapás is akad - nekem a legszebb emlékek között biztosan megragad az ilyesmi.

Még a jó könyveket, az utazás élményeit, más nyalánkságokat is megelőzi. Legalábbis elmosódnak bennem helyek, személyek, történetek, de arra, hogy mikor, hol fogtam szép halakat, és hogy egyszerűen, vagyis cél és gondolatok nélkül egyszerűen boldog voltam, "csak úgy", általában a horgászathoz kötődik. Ilyen emlékek tucatszámra akadnak, gyermekkori csukázásoktól, kemény villantózásokon, csónakos élményeken át hosszú fárasztásokig - ezek megvannak, megmaradnak.

Ami talán furcsa, de valamit biztosan jelent.

Egyszer talán meg kellene ezeket a történeteket is írni.