Miközben Radics Béláról készült filmünket pár nap múlva, májustól gyakorlatilag az ország összes fontosabb mozijában játsszák néhány hétig, máris olvastam róla kommenteket, és egészen elszomorodtam.

Ahhoz vita nem fér, hogy életének legjobb ismerője forgatókönyíró társam, Bálint Csaba, aki megszállottként kutatja a Radics-hagyatékot, egyetlen apró részlet sem kerüli el a figyelmét, interjúzott már a szomszédasszony macskájával is, mindenkivel, aki ismerhette Bélát, remek könyveket írt a gitárosról. Tisztázta pl. hogy a beatkorszakban több kislemezen játszott kísérő zenészként, mint gondolnánk. Hadd ne folytassam. És akkor jönnek a "szemtanúk", akik ötven éve olykor látták színpadon Bélát, de valamilyen rejtélyes oknál fogva tömegesen kommentálják az alábbi ökörségeket filmünk trailere és más Radics anyagok alá:

1. Aki fiatalabb náluk, nem értheti Radics Bélát (ez a fő baromságuk, mert kérdem én, érthetjük Napóleont vagy Hitlert valamennyire, azért, mert személyesen nem haverkodtunk - hát, persze, csak ismerni kellene részletesen az életét, a hagyatékukat).

2. Radicsot a kommunista rendszer és Erdős Péter tette tönkre (igaz is, meg nem is, maradjunk annyiban, hogy másokat is elnyomtak a hetvenes években, mégsem lettek alkoholisták, tehát Radics tragédiájában nem csak a politikai elnyomás játszott szerepet, hanem közismert emberi gyengesége is).

3. Radics a legnagyobb gitáros volt a világon, vagy éppen ellenkezőleg, nem is tudott rendesen gitározni (tipikus hülyeség mindkét állítás, őt is a maga idejében, a maga értékén kell megmérni, igenis, jó gitáros volt, nem véletlen lehetett legenda már életében is, egyébként meg ki döntené el, hogy Gallagher, Clapton vagy Hendrix a jobb, micsoda hülyeség a felvetés is, mind jók voltak).

4. A filmünk hazugság, hamis, ócska és megsérti Radics emlékét (ez pedig azért vicces, mert a traileren kívül semmit nem láttak még belőle, de máris kész a vélemény, aminek az a rohadt hiúság az alapja, hogy ők "ismerték" Bélát, mert látták kétszer gitározni és két órán át ittak egy lecsúszott, hebegő-habogó ronccsal, hát, ez tényleg nagy emberismeret, hagyjuk már).

Meggyőződésem, hogy ennek a filmnek (ami remek, hála Klacsán Gábor rendezőnek és csapatának) valószínűleg vegyes lesz a fogadtatása, pusztán azért, mert Magyarországon állandóan körüllengi mindennapjainkat a kivagyiság, az irigység és a fontoskodás sajátos kombinációja. Persze, tudtuk, hogy így lesz, mégis nekiugrottunk a filmnek. És pedig azért, mert Radicsra gondoltunk, neki akartunk adózni, és szerettük volna megmutatni mindazt róla, ami közelebb vihet bennüket a valósághoz. Ami persze, relatív nézőpont, de mégis csak keményen dolgozott itt vagy száz ember hónapokon keresztül és beletett ebbe a produkcióba mindent, sok-sok időt, pénzt, energiát, jóakaratot. Ezért kérem tisztelettel, hogy aki a fentieket kívül nem tud mást motyogni a témáról és az ő képzelt hőséről (akit néhány barátján, szomszédján, zenésztársán kívül persze, senki nem ismert igazán, ahogyan egyikünket sem ismer, pusztán azért, mert látott itt-ott) fogja be a száját. Ha megnézi a filmet, utólag mondjon bátran véleményt, de ne gyalázkodjon, hiszen ő maga nem ért a témához úgy, ahogyan az alkotók, azt sem tudja, hogyan kell filmet készíteni, és - persze - mindig könnyebb ugatni valamiről, amiről már előre eldöntöttük, hogy megfúrjuk.

Ezekkel a részben rossz érzésekkel várom a nyilvános vetítéseket. Ami viszont jobb kedvre derít: azokra gondolok, akik máris megértették, miről szól ez az egész, akik értékelik erőfeszítéseinket, és talán még tetszik is nekik majd a film. Értük, Béláért érdemes volt dolgozni. Ez utóbbi mondatot stábértekezleten is elmondtam a többieknek, egy idő után már tényleg csak az ő emléke vitt előre minket a nehézségeken át, az, hogy végre felmutassunk valami fontosat róla, a korról, a magyar rockzenéről. Annak idején Bálint Csabával ezért kezdtük el a munkát. Magányosan, remény nélkül, abban a hitben melóztunk hosszú hónapokon át, hogy talán soha nem lesz film mindabból, amit közösen leírtunk, megörökítettünk.

És végül lett film. Csapatmunkával. Ez a legnagyobb dolog a világon, örülök, hogy egyszer részese lehettem egy játékfilmes produkciónak is.

Jó szórakozást a mozikban!