Létezésünk egyetlen kitapintható értelme, hogy a halhatatlan lélek visszaolvadjon abba a mezőbe, ahonnan vétetett, vagy rémlátomásokkal zuhanjon le a megsemmisülésbe. Tetteinknek, erkölcsünknek, életünk eseményeinek ezek a következményei. Aki bűnös életet él, vagy nem hajlik a bűnbocsánatra, ne feledkezzen el erről. Mindannyian számot adunk önmagunkról halálunk után, mert a lélek tovább él. Nekem ilyesmi járt a fejemben a halottak napján, és azért osztottam meg veletek, mert ez nem jóslás, hanem bizonyság.

Ne halogasd a tanulást, mert már nem lesz rá időd. A tanulás első szintje a következő: nem klubhűség szerint üdvözülsz vagy buksz el. Sorsunk egyetemes, minden halott testből távozó lélek ugyanazt az utat járja be. Aki ezt nem ismeri fel, életében nem az egyetemes jóra törekszik, türelemmel és megértéssel más vallások, nemzetek, emberek iránt, máris elkövette az első hibát. Aki egyetlen igazságot hirdet, elfelejti, hogy az erdőből is ezer módon lehet kijutni - minden embernek más az útja.

Akkor élünk tehát helyesen és igaz módon, ha minél többet elgondolkodunk életünkön és halálunkon. Aki már nem fél, nem hiszi, hogy végleg megsemmisülünk, hanem bízik Istenben, törekszik a saját tisztaságára, bűneinek bocsánatára, bátran fogadja a csapásokat és derűvel az örömöt, máris megtalálta az erdőből kivezető legrövidebb utat.

️németországba 38, hollandiába 74, spanyolországba 112, belgiumba 130 százalékkal nőtt az orosz import a háború kitörése óta.
🥹 olyan jó, hogy a Jó Mberek️ tettekben is jók!

“Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte,
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.

most azon a helyen vagyok, ahol pár napja páran gondolták, hogy vagyok.
mohács remek kirándulóhely! dacára annak, hogy a város nem nagy, a sétálóutca pezseg, a duna-part mindig lélegzetelállító és…

"Emlékezzünk mindazon magyar katonahősökre, akik a legdrágábbat adták a magyar hazáért: az életüket."

Tisztelet a honvéd hősöknek, kegyelet a polgári áldozatoknak!
Halottak napja alkalmából - Szabó Jenő tábornok, Rátóti Zoltán Kossuth-díjas, Nemcsák Károly kiváló művész, Kékedi László kisgyőri…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média