Dr. Zatykó Lajos fontos előadásából feltárul a bolgárkertészetek által kínált hajdani paprikakínálat, a száz évvel ezelőtti friss bolgár, valamint az azokból nemesített fajták.

Szentes, Cece, Csepel és a többi paprikás hely nekik, a szorgalmas, munkabíró bolgároknak köszönheti hírét, nevét... Elismerés és köszönet. Büszke vagyok arra, hogy gyerekként találkoztam bolgárkertész leszármazottakkal Szentesen, ma is a legnagyobbra tartom őket, ahogyan a bolgárokat otthon, Bulgáriában is, Európa egyik legvadregényesebb, kalandokra termett földjén. Imádtam ott lenni.

De a lényeg... Az ember élvezettel böngészgeti a régi neveket. Szerencsére Dr. Szalva Péter zseniális nemesítései nyomán ma is is akad nyoma a hajdani kínálatnak. A Szentesről származó kalinkói paprikát valaha tonnaszámra vetták a budapesti piacokon, de a mai kosszarvúban (tavaly, tavalyelőtt az én kertemben is szépen beérett) is ott motoszkál a bolgár eredet.

Termelj, fogyassz magyar paprikát!

(A fotón szentesi kosszarvú paprika...)

"Magyarországon az “étkezési paprika” típusok a 19. század végéig ismeretlenek voltak. Az első nagy bogyójú (Kalinkói, Várnai), paradicsom alakú és kosszarvú típusokat a török megszállás elől Magyarországra települt bolgár kertészek hozták be a 19. század végén. Az első bolgár kertészek Szentes környékén telepedtek le, majd a századforduló tájékán a szaporodó bolgár családok az ország legkülönbözőbb területein létesítettek kertészeteket. A paprikanemesítés szempontjából a Cece, Bogyiszló környékére költöző, illetve a békés-megyei, a Csepel szigeti, a boldogi bolgár kertészek voltak az úttörők, akiktől a magyarok nem csak a sajátos, a paprika igényeit tökéletesen figyelembevevő technológiát, hanem a fajtatípusokat is átvették. A bolgár kertészek már egyedkijelöléssel, pozitív szelekcióval tartották fenn a paprika fajtáikat (Czibulya 1987).

Az 1940-es évek végéig intézményes étkezési paprika nemesítés nem folyt, de az egyes említett termőtájakon tudatos szelekcióval a területre jellemző tájfajták alakultak ki. A pestkörnyéki, szentesi, békésmegyei paprikakertészetek általánosan termelték a „Kalinkói” édes, világoszöld, mai fogalmaink szerint blocky formájú, vékonyhúsú paprikát, Ebből napjainkra nem maradt fenn eredeti típus a magyar termesztésben, a bolgár „Kalinkov” fajtakör azonban ez lehet. Bizonyosan eredeti típus a „Sipkai erős zöld”, a „Kosszarv” paprikák szelekciós terméke, a Békés megyéből, Orosházáról származó, a magyar fajtajegyzékben még szereplő „Elefántormány” édes tájfajta. Hasonlóképpen túlnyomóan eredeti genomú, és feltehetőleg a „Sipkai fehér csípős” bolgár populációból származik a mai „Javított Bogyiszlói” csípős, fehér, vastaghúsú paprika, amelynek ősét a bogyiszlóiak sajátos népi hibridizációval tartották fenn. Ők az alma formájú és a nyújtott bogyójú tövekből származó palántákat váltakozó sorokba ültették, majd a termést típusonként szétválogatva vitték a piacra. A többé-kevésbé összeporzódott állományokból a mag többségét mindig a „bogyiszlói” jellegű tövekről szedték.

A magyar paprika nemesítésnek a legnagyobb szolgálatot a Cece falu környékiek tették, akik már a 20-as évekre kiszelektáltak valószínűleg a „Várnai” és „Plovdivi” paprikák utódpopulációiból egy addig a világ paprika színskáláján alig ismert, fehér színű, vállas, nyújtott kúp alakú, mai napig is „Cecei típus”-ként rögzített paprikát (2. ábra). Ez a típus alapja a ma legelterjedtebb magyar paprikafajtáknak, kiváló zamatával lehetővé tette, hogy a paprika a magyarok néptáplálkozási cikkévé válhasson, és hogy a „magyar paprika” a világ piacain a mai időkben is tartó töretlen térhódításba kezdjen. Az első „Cecei” paprikák csípősek voltak, és termelőnként különféle irányba szelektáltak."