Június utolsó csütörtökén tartotta aktuális közgyűlését Győr város képviselő testülete.

Ismét több olyan döntést hoztunk, amelyek a város működését és jövőjét szolgálják.

️ Elfogadtuk az új Szervezeti és Működési Szabályzatot, amely egyértelműbb kereteket biztosít a város működéséhez.

️ Megválasztottuk Győr harmadik alpolgármesterét, Tóth Péter urat. Munkájához alpolgármesteri szolgálatához ezúton is gratulálok és sok sikert kívánok.

️ Támogattuk, hogy városunk csatlakozzon a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy Győr továbbra is aktív szerepet vállaljon a Megyei Jogú Városok Szövetségének munkájában is.

️ A Győri Értéktár Bizottság elnökeként rendkívül büszke vagyok, hogy a bizottság 2025 évi munkájáról szóló beszámolót egyhangúlag fogadta el a testület.

️ Dunaszerdahellyel közösen prevenciós pályázatot nyújtunk be, amely a szerhasználat megelőzését szolgáló programok megvalósítását segítheti.  Dunaszerdahely számomra különösen szívügy, hiszen én kezdeményeztem azt, hogy testvérvárosok legyünk.

️ A Győr-Szol Zrt. igazgatóságába olyan, a vállalati szférában komoly tapasztalattal rendelkező szakemberek kerültek, akik tudásukkal hozzájárulhatnak a társaság eredményes működéséhez.

️ A Czuczor Gergely Civil és Egyházi Program keretében öt alapítvány összesen 2,5 millió forint támogatásban részesül.

Hiszem, hogy minden olyan döntés, amely mögött szakmai érvek és együttműködés áll, Győr érdekeit szolgálja. Ezen fogunk továbbra is dolgozni.

fotó kisalfold.hu

Karol Nawrocki lengyel államfő meghívására közösen emlékezünk ma az 1956-os poznani munkásfelkelésre, ami a 70 évvel ezelőtti magyarországi forradalom egyik közvetlen előzményének is tekinthető.…

️ Rendbetétel helyett inkább szétverik az egészségügyet!

Hogy is szokta mondani, miniszterelnök úr? „Hazudnak reggel, délben meg este. Hazudnak minden hullámhosszon.“

Ilyen, amikor a liberális agymenés hatalomra jut egy országban!!! 2. rész

Magyar Péter helyettes államtitkárnak nevezte ki azt a Bart Istvánt, aki szerint nincs szükség a magyar falvakra! Az Orbán-…

Hol vannak azok a kampányígéretek, amelyeknek AZONNALI megvalósítását vállalta a TISZA?
Ígéretek maradtak.

De mi valósult meg helyettük?
A közjogi méltóságok folyamatos célkeresztbe állítása,…

Heti életvezetési tanácsok Szeretetországból:

- szabadulj meg csökevényes és költséges szokásaidtól, ne luxizz tovább vidéken, ideje csomagolnod és elhagyni a falvadat, nőjj fel végre a 21. századhoz
-…

Bár Magyar Péter azt mondogatja a parlamentben, hogy a Pride - és az egész gender kérdés - sokadrangú téma és nem érdekel senkit, mégis annyira megijedt a Pride-tól, hogy az egész kormányt három napra…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média