Az elmúlt hét csütörtökén maratoni közgyűlést tartott Győr MJV képviselő testülete. A tanácskozás reggel 10 órakor kezdődött, délután 4 órakor Közmeghallgatást is tartottunk, ami miatt a közgyűlés félbeszakadt, majd annak lezárását követően folytattuk a munkát. A tanácskozás végül este 10 óra után ért véget.

A személyi döntések között a közgyűlés megválasztotta dr. Balog-Farkas Renátát Győr alpolgármesterévé. Alpolgármester asszonynak ezúton is gratulálok, jó munkát kívánok a szolgálathoz.

A bizottsági struktúrában is történtek változások. A közgyűlés bizalmából a jövőben a Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság (KPB) elnökeként folytatom munkámat, a Városstratégiai Bizottsági tagságomról ez okból lemondtam.

Rengeteg napirendi pontot tárgyaltunk, és hoztunk döntéseket, jómagam is többször hozzászóltam.

👶 𝐍𝐞𝐦 𝐩𝐞́𝐧𝐳-, 𝐡𝐚𝐧𝐞𝐦 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐯𝐚́𝐥𝐬𝐚́𝐠: 𝐞𝐳𝐞́𝐫𝐭 𝐧𝐞𝐦 𝐬𝐳𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐢𝐤 𝐞𝐥𝐞́𝐠 𝐠𝐲𝐞𝐫𝐦𝐞𝐤 𝐚 𝐟𝐞𝐣𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐯𝐢𝐥𝐚́𝐠𝐛𝐚𝐧

A fejlett világ egymillió dolláros…

Tegnap megszavaztuk az országgyűlési képviselők fizetésének csökkentéséről szóló törvényjavaslatot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett a kamucunami mellett, amit körítésként a társadalomra…

A nemzeti kisebbségek jogainak szabályozása ma Ukrajnában egyértelműen ellentétes az európai standardokkal és Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Ez tény, ami független kétoldalú…

Vendégmunkás tilalmat hirdetett a Tisza-kormány, de sem a munkaadói, sem a munkavállalói érdekképviseleteket nem kérdezték meg, pedig ezt korábban megígérték. Nem is június 1-jén, ahogyan a kampányban…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média