Kecskeméten jó tehetséges fiatalnak lenni.

A Nemzeti tehetség program keretében Kecskemét önkormányzata kiemelten foglalkozik a jó képességű fiatalok mentorálásával, hogy még sikeresebbek legyenek a választott területükön. Városunk fiatal tehetségei kiemelkedő eredményt nyújtanak a tudomány, a sportok és a művészetek területén is. A tehetséggondozás, szakmai támogatás hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez, kiteljesedéséhez.

Magyarország energiaellátása jelentős mértékben függ a behozataltól, ezért a következő évek legfontosabb feladata az energiaszuverenitás feltételeinek megteremtése lesz. (Fotó: MTI)

Barátaim! Novák Katalin Ukrajnai látogatását nem kell túl gondolni. Hazánk a békét közvetíti, bizonyára ezért és a Kárpátaljai magyarokért ment ki! Nyugalom!

👉A Nemzetbiztonsági Bizottság nyilvánosságra hozott jelentéséből látható, hogy hol landoltak a baloldal Amerikából kapott pénzei.

Az azonban még mindig nem világos, hogy kitől illetve kiktől…

"Ezért nyugaton börtön járna" - Kasza Tamás nemzetközi tréner
Sok ember szeretne változtatni a hozzáállásán, az életfilozófiáján, leküzdeni a rossz szokásait, de nem tudja, hogy kezdjen hozzá. Ilyenkor elővesz egy könyvet, de az sem ritka, hogy elmegy egy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média