Összeurópai NEM Emmanuel Macron háborús terveire

Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát – állapítható meg a Századvég Európa Projekt-kutatásából. A felmérés alapján készült elemzés annak kapcsán tárta fel az európai közvélemény álláspontját az ukrajnai harctéri szerepvállalásról, hogy Emmanuel Macron francia elnök több nyilatkozata keretében is az európai országok katonai beavatkozásának szükségességét sugalmazta a háborúban álló Ukrajnában.

Macron háborúéhsége veszélybe sodorhatja Európát

Nagy visszhangot váltott ki a nemzetközi és európai közbeszédben, hogy Emmanuel Macron február 27-én, az általa összehívott párizsi csúcstalálkozón nem zárta ki annak lehetőségét, hogy „hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjenek” Ukrajnába, Oroszország megállítása érdekében.

Magyarország azonnal leszögezte, hogy a továbbiakban sem fog katonákat, illetve fegyvereket küldeni az ukrajnai harctérre, továbbá egyebek mellett Németország, Olaszország és Spanyolország is elhatárolódott a francia államfő kijelentésétől. Ezen felül Vlagyimir Putyin orosz elnök nukleáris fegyverek bevetését helyezte kilátásba azon országok ellen, amelyek harci alakulatok küldésével segítenék Kijevet.

Macron a későbbiekben megerősítette, hogy a nyugati katonai beavatkozással kapcsolatban minden egyes szava „kimért, átgondolt és megfontolt” volt, majd a március eleji prágai látogatásán a francia elnök gyávasággal vádolta az európai országokat, amiért nem küldenek katonákat Ukrajnába.

Az európai közvélemény határozottan ellenzi a katonai beavatkozást

Fontos hangsúlyozni, hogy Emmanuel Macron elnök katonai intervenciót vizionáló nyilatkozatai szöges ellentétben állnak az európaiak elvárásaival. A kutatási adatok tanúsága szerint az uniós és brit polgárok több mint kétharmada (67 százaléka) ellenzi, hogy az országa katonai csapatokat küldjön Ukrajnába, valamint egyetlen vizsgált európai országban sincsenek többségben azok a válaszadók, akik katonák bevetésével segítenék Kijevet.

A felmérés eredményei elválaszthatatlanok attól a ténytől, hogy a nyugati katonai erők esetleges ukrajnai jelenléte az orosz–ukrán háború azonnali kiszélesedésével, az európai országok hadviselő féllé válásával, továbbá a civil és katonai áldozatok számának drámai növekedésével járna.

Századvég kutatás: Nincs olyan európai ország, ahol a többség katonák küldésével támogatná Ukrajnát.
Az európai közvélemény határozottan ellenzi a katonai beavatkozást.

👉A hazaáruló Donáth Annának írt pár sort a nép hangja!

Az ügynöknek most azért sír a szája, mert a Hajnal Miklós bűntársa elkotyogta, hogy nagyrészt nekik köszönhető a Magyarország elleni állandó…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média