Izrael parlamentáris köztársaság, amely – az egységes írott alkotmány helyett szolgáló alaptörvényei szerint – a zsidó nép történelmi hazájában alapított államként határozza meg magát. Izrael törekszik a joguralmi rend és saját társadalmi normái érvényesítésére. N...

Az izraeli parlament (a Knesszet) 2016 júliusában fogadta el a külföldi államokhoz tartozó jogi személyek vagy akár izraeli leányvállalataik által finanszírozott, Izraelben aktív nem kormányzati szervezetek (NGO-k) egyes közzétételi kötelezettségeire irányuló, markánsan szuverenista irányultságú törvényt. A jogszabállyal szigorított a törvényalkotó, miután újabb jelentéstételi, közzétételi követelményeket alkalmaz azokra az izraeli szervezetekre, amelyek a finanszírozásuk több mint 50 százalékát külföldi állami forrásból, illetve abból eredően kapják.

A liberális emberi jogi NGO-k természetesen éles tiltakozással fogadták a jogszabályt, a többi közt azzal érvelve, hogy az már önmagában is olyan többletterhet ró rájuk, amely súlyos negatív pénzügyi következményeket eredményezhet, és csökkenti a prioritásaikra való összpontosítás képességét.

A baloldal alkalmi politikai haszonszerzésből megint megpróbálja elbizonytalanítani a magyarokat.

Ha már segíteni nem tudnak, tegyék meg, hogy csendben maradnak.

Vállaltuk és meg is valósítjuk

🤝🇪🇺 Újabb törvénycsomagot terjesztettünk az Országgyűlés elé a Bizottsággal való megállapodás érdekében.

A módosítás gyorsítja a közérdekű adatok megismerésére…

Tettek vannak és eredmények

A Magyar Falu Program indulása óta 1200 kistelepülésen állt meg a népességfogyás, a legtöbb település esetében ráadásul folyamatosan nő a lakosságszám.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média