Szerző:François-Xavier BellamyLeírás:François-Xavier Bellamy (1985–) francia filozófus, esszéista és politikus. Középiskolai tanár volt, majd Versailles alpolgármestere 2008 és 2019 között, ő vezette a republikánusok...

Megtaláltok minket a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is!

Az elmúlt évtizedek egyre erősödő tapasztalata a nyugati világban, hogy a Nyugat elveszíti kultúráját, és vannak, akik ezt siettetik valamilyen új ideológia miatt, éltetik a multikultit, míg mások ebben látják a hanyatlás okát. Bellamy e könyvében a francia kulturális elitben megtalálható könyv- és olvasásellenességről szól, amely nagyban felelős azért, hogy a kultúraátadás e módja, a könyvek olvasása eltűnőben van. A szóbeliség azonban csak jelen időben létezik: megszabadít a múlttól, és ezzel kiszolgáltat a modernnek, a jelent éppen uralóknak. Szemben a korszellemmel, Bellamy szerint a „kultúra nem bezár, hanem felszabadít”. A kulturáltság a múlt iránti hála jele, míg a mai kulturálatlanság az önmagát megteremtő, múltat elutasító ember eszménye mögé bújik. A kulturális intézmények és elit régóta azon munkálkodik, hogy megfossza a fiatalabb nemzedékeket a kulturális örökségüktől. A kisemmizetteket nemcsak a szakmai-anyagi sikertől fosztja meg így az elit, hanem a kultúra felszabadító és humanizáló hatásától is.

Keresd fel webáruházunkat!
👉 https://szazadvegkiado.hu/a-kisemmizettek-avagy-a-tudasatadas-nelkulozhetetlensege-743

#konyvfesztival #könyvfesztivál #budapestbookfestival

Csehországban helyhatósági választásokat tartottak szeptember 23-án és 24-én, ahol az Andrej Babiš vezette ANO-mozgalom 27 városból 17-ben győzedelmeskedett, ami jelzésértékű lehet az energiaválság…

ujhelyi istván kilépett az mszp-ből!
️ ezzel a szociknak már nincs ep-képviselőjük.
a párt lassan nem több, mint egy komcsi hagyományőrző egylet.

Egy fa és egy kutya többet ér, mint egy gyerek élete
A szívhang-rendelet kapcsán tüntetők százai lepték el a Kossuth teret és nemtetszésüket fejezték ki az új szabállyal kapcsolatban. Aktivistának öltözve elvegyültem a gyanútlan abortuszpárti tüntetők…

Egyik fél sem jöhet ki győztesen a háborúból

Az elmúlt fél év harctéri eseményei, illetve Brüsszel szankciófókuszú politikája és az erre adott orosz válaszlépések tükrében kijelenthető, hogy az orosz…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média