Aránytalan, és kétszínű politika az, amit a tagállamokra akarnak Brüsszelből ráerőltetni – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az M1 Ma Reggel című műsorában. A szakértő szerint az Európai Bizottság javaslata egyelőre önkéntes alapú,...

Aránytalan, és kétszínű politika az, amit a tagállamokra akarnak Brüsszelből ráerőltetni – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az M1 Ma Reggel című műsorában.

A szakértő szerint az Európai Bizottság javaslata egyelőre önkéntes alapú, az elmúlt évek példáiból kiindulva azonban hamarosan elindulhat a tagállamokon való nyomásgyakorlás.

A „safe gas for a safe winter” elnevezésű tervezet, amely mintegy 15 százalékos fogyasztás csökkentést irányoz elő, magában hordoz egy bujtatott jogalkotást, amely végső soron akár a tagállamoktól való forrásmegvonást is jelentheti.

A 444 szerint annyira meleg van, hogy olvadnak a sínek.

A vas olvadáspontja 1500 C° felett van, az acélé széntartalomtól függően valamivel alacsonyabb - de azért a napon nem folyik szét

Cselekvő kormány, ami mindent megmozgat a magyar családokért!
Most nincs helye a széthúzásának
Hajrá, Magyarok

️ Elmondom, hogy mi a három legfontosabb tudnivaló az új…

Most élőben követhetik, kik a legnépszerűbb véleményvezérek Magyarországon!

Egyedülálló kezdeményezésből lett most valóság! A RealTime Likes oldal célja, hogy ne csak hetente, hanem folyamatosan…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média