Miniszterelnök-preferenciák: Orbán Viktor 62 százalék, Márki-Zay Péter 32 százalék

Közel kétszer annyian látnák szívesebben Orbán Viktort kormányfői pozícióban, mint Márki-Zay Pétert – világít rá a Századvég márciusi közvélemény-kutatása. A felmérés a politikai szempontból aktív magyarok körében – a településtípusok, az életkor, illetve a politikai önbesorolás szerinti bontásra is kitérve – feltárta a miniszterelnök-preferenciákat.

Egyre kevesebben támogatják a baloldal kormányfőjelöltjét

A kutatás alapján kijelenthető, hogy a magyarok 62 százaléka a regnáló miniszterelnököt, Orbán Viktort látná szívesebben az ország élén a következő kormányzati ciklusban is, ezzel szemben Márki-Zay Pétert, a balliberális pártok kormányfőjelöltjének megválasztását csupán 32 százalékuk támogatná. Érdekesség, hogy 2021 októberében még a megkérdezettek 41 százaléka látta volna szívesen a hódmezővásárhelyi polgármestert a miniszterelnöki pozícióban, vagyis Márki-Zay tábora 9 százalékponttal csökkent az elmúlt hónapokban.

Orbán Viktor a fővárosban is népszerűbb, mint Márki-Zay Péter

Lakóhely szerinti bontásban megközelítve a miniszterelnök-preferenciákat elmondható, hogy a baloldali erők kormányfőjelöltje – a vidéki szavazók mellett – már a fővárosi választók többségét sem tudja sikeresen megszólítani. A felmérés rámutat arra, hogy a budapestiek 52 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnök újraválasztását támogatná, míg Márki-Zay Pétert 43 százalékuk látná szívesen az ország élén. Ezen felül a megyeszékhelyen élők 58 százaléka, a városok és falvak válaszadóinak 68 és 66 százaléka Orbán Viktort támogatná baloldali kihívójával szemben.

10-ből 1 bizonytalan szavazó állna a balliberális pártok miniszterelnök-jelöltje mellé

A kérdés életkor szerinti megoszlását vizsgálva fontos hangsúlyozni, hogy a regnáló miniszterelnök a legfiatalabb választói közegben is népszerűbb Márki-Zay Péternél: a 18-29 éves szavazók 48 százaléka Orbán Viktort, 41 százalékuk a hódmezővásárhelyi városvezetőt látná szívesebben kormányfőként a következő ciklusban. Márki-Zay Péter a politikai szempontból bizonytalanok körében sem számíthat jelentős támogatásra. A közvélemény-kutatás rávilágít arra, hogy a bizonytalan szavazók 43 százaléka Orbán Viktort, míg 10 százalékuk Márki-Zayt látná szívesen az ország élén a következő négy évben.

A politikai értelemben középen álló megkérdezettek 45 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnököt, míg 44 százaléka balliberális kihívóját támogatná.

👉 Részletek: https://szazadveg.hu/hu/2022/03/14/miniszterelnok-preferenciak-orban-viktor-62-szazalek-marki-zay-peter-32-szazalek~n2558

Táskákban átadott tízmilliók és vezető baloldali politikusoknak csurgatott havi apanázs: itt tart ma a Márki-Zay-féle „tiszták koalíciója”. Nézzétek!

"Szabadrablás" Zuglóban – így fosztják ki a szocialista politikusok a fővárosi kerületet!
MUTATOM, HOGYAN CSINÁLTÁK!

A dolgozók egyre jobban részesülnek az általuk megtermelt GDP-ből. Így lop az Orbán!

A GDP egy mérőszám, amely a fogyasztás+beruházás+export-import képlettel számolható ki. Szokás egy főre jutó GDP-t…

Bírjuk szusszal? Jó a bakancsunk? Van nálunk meleg ruha?

Jobb, ha néhány dolgot megkérdezünk magunktól túrázás előtt, hogy ha bajba kerülnénk, minél hamarabb ránk találjon a segítség. 👇
Mielőtt…

FEKETE-GYŐR - ÜGYELETES AGYSEBÉSZ - MEGSZÓLALT…
Vessünk véget, persze… De mit jelenthet Fegyőr szerint az atomrabszolgaság? Amennyiben elfogadjuk az általa jegyzett tételt, miszerint a napelem is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média