Te hol voltál, mikor Márki-Zay Péter elismerte, hogy létezik Soros-terv?
A magyar bérminimum európai szintű!
Magyarország 2004-es európai uniós csatlakozásakor mindannyiunk álma és reménye volt, hogy a hazai bérek gyorsan a nyugati keresetek szintjéhez fognak konvergálni. 2010 előtt azonban keservesen csalódnunk kellett: mind a minimálbér, mind pedig a garantált bérminimum terén Európa hátsó felében kullogtunk, és nem is tudtunk előrelépni. Sőt, a minimálbér reálértéke tekintetében 2002 és 2010 között Csehország, Lengyelország és Szlovákia is leelőzött minket. Nem meglepő ez annak fényében, hogy 2002 és 2010 között Magyarország volt az egyetlen ország Európában, ahol csökkent a minimálbér reálértéke.
2010 után azonban a magyar kormány stratégiai célja volt a hazai keresetek, így a legalacsonyabb bérek emelése. Ennek köszönhetően 2010 és 2020 között 74 százalékkal nőtt a hazai minimálbér és 87 százalékkal a bérminimum vásárlóértéke. Ennél magasabb dinamikát ezen időszak alatt egyedül Litvánia tudott produkálni. A közelmúltban bejelentett újabb jelentős magyar béremelések azt jelentik, hogy a hazai garantált bérminimum európai szintű lesz. A 2004-ben és 2010-ben még álomnak tűnő bérkonvergencia tehát részben megtörtént.
Az OECD statisztikái alapján – feltételezve, hogy a többi európai ország tartja az elmúlt öt évben tapasztalható bérnövekedési ütemet – a legalább középfokú végzettséggel dolgozó magyar munkavállalók legalacsonyabb bére közel kétszerese lesz a lettekének, másfélszerese az észtekének és szlovákokénak, de magasabb lesz a cseh, portugál, görög és litván értéknél is, egyben azonos szintre kerül a lengyel és szlovén munkavállalók minimális keresetével. Mindez azt jelenti, hogy három kormányzati ciklus alatt a magyar fizetések fenti mutatója megelőzte a görögökét és a portugálokét, egyben nullára faragtuk a lengyelek 14 százalékos és a szlovének 70 százalékos előnyét is.
/posztok.hu







💪🇭🇺



Most már ketten vagytok, Tibor.