Akár 700 ezer forint adóvisszatérítést kaphatnak a gyerekes családok jövő év elején

Akár 700 ezer forint adóvisszatérítést kaphatnak a gyerekes családok jövő év elején

INTERJÚ- REGŐS GÁBORRAL

Egy ilyen adóvisszatérítést hogy kell elképzelni? Egy összegben kap valamely család pénzt egy meghatározott napon.

Bár a pontos szabályok még nem ismertek, vélhetően valahogy úgy nézhet ki, hogy a negyedik negyedéves GDP-adat megjelenése után érvénybe lép az erre vonatkozó döntés (ez március eleje), és ekkor indulhatnak az utalások.

Az átlagbér összege most mennyi? És ennek most mekkora az adótartalma?

Az idei első három hónapban a bruttó átlagkereset 420 ezer forint volt. Ezután 15% szja-t kell fizetni, ami havonta 63 ezer forint. (Ez értelemszerűen akár 700 ezer forintot meghaladó összeg is lehet.) Egy gyermeket nevelő családnak azonban ennél kevesebb szja-t kell fizetni a családi adókedvezmények miatt, így a visszatérítés is ennek megfelelően alacsonyabb a gyermekek számától, illetve attól függően, hogy melyik szülő veszi igénybe az adókedvezményt. Természetesen fontos lesz majd látni a részletes szabályozást is, annak függvényében lehet pontos számokat mondani.

Egy ilyen rendszert mikor lehet legkorábban bevezetni?

A jelenlegi hír szerint egyszeri visszatérítésről lenne szó 2022-ben. Kulcskérdés ennek kapcsán, hogy a költségvetés tudja-e finanszírozni, hiszen a jövő évre tervezett 5,9 százalékos hiány így is magas, ezt semmiképpen sem szabad tovább növelni, sőt, inkább a 4–5 százalék közötti sávba kellene leszorítani. Ezért van az, hogy az intézkedés akkor lép életbe, ha az idei növekedés a tervezett 4,3 százalékosnál érdemben nagyobb, legalább 5,5 százalékos lesz, így a bevételek is kedvezőbben alakulnak. Fontos ugyanakkor azt is megemlíteni, hogy a költségvetésnek a következő időszakban több más területen is növelnie kellene a kiadásait – ilyen például az oktatásban szükséges bérrendezés.

„Szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog” - tanácsolta Karácsony Gergely azoknak, akik a várost megbénító dugók miatt nem tudnak eljutni az óvodától a munkahelyig, vagy az iskolától hazáig.

Ez az…

A HAZUGSÁGSPIRÁLBA KEVEREDETT FŐPOLGÁRMESTER EGYRE KÍNOSABB. MINDENKINEK...
Bohár Dani csak kérdez, csak kérdez, csak kérdez. Karácsony csak menekül, csak menekül, csak menekül. Fájdalmas...
https://fb.…

Új nap, újabb dugó Budapesten. A főváros totálisan alkalmatlan vezetője képtelen úrrá lenni a saját maga által okozott közlekedési káoszon.

„Szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog!" - csak erre a…

DUGÓBAN ÜL? SZÁLLJON KI!

Karácsony Gergely, mint Budapest főpolgármestere, lehetséges miniszterelnök-jelölt csak ennyit tud üzenni a dugóban ülő, dolgozó budapestieknek, hogy szálljanak ki és menjenek…

A magyar gazdaság válságálló, egy átlagbérből élő család pedig akár egyszeri 1,4 milliót is nyerhet jövő év elején az Orbán Viktor által ma bejelentett intézkedésnek köszönhetően.

👉A témában ma 17:30-…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média