️ Ukrajnában 25 év a sorkatonai kötelezettség alsó korhatára. Az ukrán védelmi minisztérium új toborzókampánya most már a 18–24 éves korosztályt is megcélozta és a szerződéses szolgálatot népszerűsítő felhívásban a hadsereg „valódi kihívásokat” ígér a jelentkezőknek.
Gyorgyovich Miklós, a Századvég Alapítvány Társadalmi Folyamatok és Média Kutatóintézetének szakmai vezetője kifejtette, hogy Ukrajna népessége már a háború előtt, az 1990-es évek közepétől fogyásnak indult a modern társadalmakra amúgy is jellemző alacsony termékenységi ráta, elöregedés és a kelet-európai társadalmakban még jelentősebb kivándorlás miatt. Ezt a Krím 2015-ös megtámadása, majd a háború kitörése értelemszerűen tovább gyorsította.
A fiatal férfiak fokozottabban veszélyeztetettek (az erőszakos haláltól való félelem, a konkrét sérülés vagy annak veszélye, a poszttraumás stressz), ami túlélésük esetén mind közvetlen hatással lehet majd az ő jövőbeli párkapcsolati életükre, termékenységükre és családalapítási kedvükre. Az alsó korhatár korábbi kitolása ilyetén értelemben tehát valóban részben demográfiai önvédelemként is értelmezhető az ország részéről. Másfelől a 18–24 évesek egy része még vélhetően tanulmányokat folytat(na) vagy épp most kezdené el az önálló életét.
A korosztály hirtelen katonai mobilizációja ezért nemcsak demográfiai, hanem gazdasági és mentális instabilitást okozhat, főleg, hogy még nincs világos kilátás a háború végére, ami tovább fokozza az értelmetlen haláltól való félelmet. A közvetlen és azonnali katonai szolgálat vélhetően nagyon erős, életre meghatározó és nagy eséllyel negatív külső identitásképző hatással lesz rájuk.
A háborús tapasztalatok náluk is súlyos pszichés következményekkel járhatnak majd, úgy mint a poszttraumás stressz, az értékrendi zavar, a kiégés, az ebből fakadó későbbi kapcsolati nehézségek. Ez a fiatalkori trauma tehát az egész életpályát megpecsételheti majd.
/posztok.hu

️
PodcastON




Nawrocki győzelme világosan jelzi, hogy a globalista erők gyengülnek: hiába a Tusk-kormány és brüsszeli hátszele, valamint Sorosék dollárjai – a patrióta oldal minden akadályt átugorva legyőzte a…