️ Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, akik túlélték a Gulag borzalmait.

Ártatlan emberek millióinak munkatáborokba, a Gulágra kényszerítése a huszadik század egyik legsúlyosabb tragédiája.

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, azok akik egyáltalán túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat.

Tisztelettel adózunk mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.

🪖 Magyarország NATO-szerepvállalásának egyik kiemelkedő állomása a koszovói KFOR-misszió, amelyben a Magyar Honvédség kezdettől fogva részt vesz.

A missziós megbízatás ünnepélyes lezárását az…

Rendezzünk foci VB-t, Vecsés lesz a magyar Katar, Gergely leteszi névjegyét a rapzenében, vigyázzunk a gumislagokra! és kiderül, hogy az újfajta szakvizsga a NER-ológus
Közéleti Elfekvő #6 A…

Advent, Jégpark, Csepel!

Az ország egyik legkülönlegesebb korcsolyapályája idén is Csepelen várja a látogatókat az adventi időszakban: koripálya, jégfolyosó, karácsonyi hangulat.

Élményre fel!

Harrach Péter: A nemzeti konzultációra azért van szükség, hogy a kormány megismerje az emberek véleményét, illetve nagy társadalmi támogatottsággal tudja képviselni a válaszokban megfogalmazott…

Beismerte, mégis támad: a nemzeti törvényeket a nemzeti parlamentek módosítják!

Hiába próbálja Brüsszel és a hazai dollárbaloldal tagadni: az elhibázott szankciók súlyos károkat okoznak Európának. Az energiaárak tarthatatlanok és soha nem látott infláció sújtja a kontinens…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média