Tíz kicsi néger, avagy az új magyar külügyi realitás

Agatha Christie legendás krimiregény író 1939-ben született, legtöbb példányszámban eladott remekművét a „Tíz kicsi négert” talán már nem mindenki ismeri. A címe is avittosnak tűnhet egyeseknek, de nekem mégis ez jutott eszembe arról az Orbán Anita külügyminiszter asszony által bejelentett, és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó döntéséről, miszerint kiutasít 10 „kicsi” orosz diplomatát Magyarországról. Számomra az áthallás a két dolog között nem csupán „numerológiai”. Aki ismeri a Agatha Christie művet tudhatja a történetből, hogy az 10 összezárt emberről szól, akik közül sorra egymás után meghal valaki, ahogy ez lenni szokott az ilyen krimikben. Az igazán borzongató, hogy a gyilkosságok nem véletlenszerűen, hanem előre megjósolható módon történnek. Van ugyanis egy mondóka a könyvben, a „tíz kicsi néger” mondókája, ami előre sejteti ki hogyan fog meghalni. Nem spoilerezek többet, aki nem ismeri olvassa el.

Szóval mi is a hasonlóság a regény és az orosz diplomaták kiutasítása között? Talán csak annyi, hogy mindkét esetben megjósolható előre milyen események fognak következni. A regény szereplői számára rejtély, hogyan is lehet előre eltervezetten végrehajtani a gyilkosságokat úgy, hogy a megoldás közben egy mondóka formájában kint van a falon. A mai külügyi vezetés számára, mintha az lenne a rejtély, hogy miként fogják az oroszok megbosszulni ezt a döntést. Pedig a folyamat elég jól modellezhető lehet, az oroszok ezt már elmondták. A kérdés inkább csak az, hogy végig mennek e az egész folyamaton. Nem szeretnék tippeket adni az oroszoknak, nincs is rá szükségük, de elég csak gázszállításra, kőolajra, a MOL szerbiai üzletére vagy Paksra gondolni...

A kérdés számunkra, magyaroknak csak annyi, hogy miért is jó ez a magyar embereknek. Biztos vagyok abban, hogy ez a 10 orosz diplomata nagyon csúnya dolgokat csinált ellenük, magyarok ellen. Jó lenne azonban tudni pontosan mik ezek az indokok, és azt is, hogy nem lehetett-e volna ezt valahogy másként, mondjuk „diplomatikusabban” elintézni. Nem akarok igazságtalan lenni az új külügyi vezetéssel szemben, de sajnos az embernek az az érzése, hogy ez a döntés nem a magyar érdekéről szól, hanem a Magyar Péter Brüsszel felé való megfelelési kényszeréről.

Erről meg az a beszélgetés jut eszembe, amit néhány napja folytattam egy kedves, még a külügyben dolgozó baratommal, aki elmondta, hogy a szeptember eleji szokásos évi külügyi állománygyűlés egyik „legérdekesebb” mondata az volt, személyesen a külügyminisztertől, hogy a Tisza kormány legfőbb külpolitikai fordulata a korábbiakhoz képest azt lesz, idézem;
„A jövőben a nemzeti érdekeinket, a szövetségeseinkkel egyeztetve fogjuk képviselni a külpolitikában.”
Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, azt most nagyjából láthatjuk az orosz diplomaták kiutasításával.
A kérdés annyi marad, hogy a számlát ki fizeti a végén?
A szövetségeseink, vagy megint mi, magyarok?