Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!
Orbán Viktor beszéde Székesfehérváron.

️🤍Videó: https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/251520190522884

Orbán Viktor: Ebben a háborúban semmit nem nyerhetünk, és mindent elveszthetünk

Ahogy 2018-ban, úgy 2022-ben is Székesfehérváron tartotta utolsó nagyobb kampányeseményét a Fidesz.

Orbán Viktor elmondta, hogy meg kell támogatniuk Vargha Tamás és Törő Gábor kampányát. Ha Vargha Tamás nyer, akkor az országban is nyerünk - tette hozzá. Ez a kampányhajrát megnyitó esemény - mondta a kormányfő. Szenvedély nélkül nincs kampány, és még egy utolsó lendületet kell venni.

Ez a kampányhajrát megnyitó esemény- tette hozzá a miniszterelnök, a kampány csak akkor kampány, ha személyesen találkozunk egymással - tette hozzá. Tizenhárom óránk lesz, hogy győzünk. Mindent előkészítettünk- hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, az ellenfél megbillent állapotban van. Jól állnak a csillagok, de ez mind semmit sem ér, ha a rendelkezésünkre álló utolsó napi 13 órát nem használjuk ki.

Tanuljunk 2002 leckéjéből - mondta a kormányfő. Pontosan készültünk arra, hogy a ellenfél csal, és a mostaninak a mérete megdöbbentő - mondta a kormányfő. A mostani nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértés - tette hozzá. A kampány évek óta zajlik ellenünk, és csak október 23-ától álltunk bele a kampányba.

Ez a versenyt vasárnap kell megnyernünk - húzta alá. Ez nyilvánvaló, és egyértelmű nehezítő körülmény - véleményezte Orbán Viktor a baloldal adathalászó kampánycsalását.

Orbán Viktor felidézte, hogy két nagy hatalmas ország vívja a mostani háborút, és ennek a kockázata sokkal nagyobb, mint az 1999-es jugoszláv háborúnak. Háború, vagy béke - ez a lehetőség áll a választók előtt. Azt gondolta, hogy mindenki a béke oldalán lesz majd - mondta a kormányfő. De nem ezt történt, mert a nemzeti oldal azt a választ adta, hogy a háborúból ki kell maradni, míg a baloldal azt gondolja, hogy Ukrajna a mi háborúnkat vívja. Ebben a háborúban semmit nem nyerhetünk, és mindent elveszthetünk - mondta a kormányfő. A baloldal vezetője szerint Ukrajna a mi háborúnkat vívja. Ez tévedés - jelentett ki Orbán Viktor.

Katonát és fegyvert nem küldünk, de a bajbajutott ukránoknak segítünk - mondta a kormányfő. Mindenkin segítettünk, aki Magyarországra érkezett. Nem igaz, hogy mi pocsék ország lennénk, és mindent megadunk azoknak, akik futnak a baj elől - tette hozzá. Az ukrán elnököt is megértjük, mert az ő érdekük, hogy minél több országot bevonjanak. Nekünk vitánk a magyar baloldallal van, és a hátunk mögött megállapodtak az ukránokkal. Ha nyernek, akkor megindulnak a fegyverszállítások és elzárják a gázcsapot - mondta a kormányfő.

Szólt arról is, hogyha szankciók alá veszik az energiaszállítást, akkor Magyarország megáll, nem lesz üzemanyag, be kell zárni a gyárakat, és sokan utcára kerülnek - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból - mondta a kormányfő. A mostani helyzetben a nyugalom, a tapasztalat, és a kiszámíthatóság aranyat ér -hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Minden eddigi kormányzati ciklusban súlyos válságokat kellett - tette hozzá. Ma nem könnyű, hanem veszélyes időket élünk - mondta a kormányfő. Ne most kísérletezzünk, és próbálkozzunk, hanem hallgassunk a kipróbált képviselőkre.

Van egy vörös vonal, amit senki nem léphet át

A háború eltakarja a népszavazás kérdését, az utóbbi legalább olyan fontos mint a parlamenti választás kérdése - mondta a kormányfő. Olyan divatok ütik fel a fejüket, amire soha nem gondoltunk volna - tette hozzá. Nyugaton is úgy kezdődött, hogy egy furcsa divat felütötte fejét - mondta.

Van egy vonal, amit nem szabad hagynunk, hogy átlépjenek - mondta Orbán Viktor a gyermekvédelmi népszavazás kapcsán. Meg kell állítani a genderörületet, ami jól láthatóan egyre nagyobb bajt okoz tőlünk nyugatra.

Nem hittem volna, hogy egyszer azt kell alaptörvénybe foglalnunk, hogy az apa férfi, az anya nő - mondta Orbán Viktor.

Nehéz körülmények között kellett helytállni az elmúlt években, ezért köszönetet mondott azoknak, akik kitartottak a kormány mögött, és támogatták a kabinetet. Még két nap van hátra, aztán partraszállás - mondta a kormányfő.Három napnyi kemény munkával nyerhetünk négy biztonságos évet.

Tegyük fel az i-re a pontot, ha mindnyájan eljönnek, akkor nem lesz baj - zárta beszédét a kormányfő.

Együtt erő vagyunk! - címmel tett ki képet Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára a Fidesz székesfehérvári kampányzáró rendezvényéről.

ADD TOVÁBB!

Forrás: https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20220401-orban

Hazainak a hazait!

Rau Sándor növénytermesztő, állattartó, hentesboltjában árulja a saját, minőségi magyar húsárut. Az országban erősítenünk kell az ilyen kisvállalkozásokat, hogy képesek legyünk…

Csontképzés...
.

Van egy kedves barátom, szegény - hetekkel ezelőtt - eltörte a lábát, csavarok tartják össze, meg gipsz... szedi lelkesen a kálciumot, de mégis nehezen indul be neki a csontképzése.…

A svájci konzervatív Weltwochénak adott nagyinterjúban elmondtam, hogy Magyarországnak a történelem jó oldalára kell állnia.

A történelem jó oldalára pedig úgy lehet kerülni, ha a magyar érdekeket…

Megállíthatatlanul előre megyünk, nem hátra! Demjén Rózsival valljuk:
"Míg a múlt ezer harcról és gyászról mesél
Van egy út, és a holnap tán békét ígér.
Ez a Föld tele könnyel, kit a szó melegével
És a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média