Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk, Magyarország!
Hosszú és fárasztó időszak áll mögöttünk, és talán még fárasztóbb, politikai értelemben pedig még kalandosabb hónapok elé nézünk. Láthatja mindenki, hogy a nemzetközi balliberális erők összefogtak, és célul tűzték ki Magyarország nemzeti kormányának leváltását. Minden eszközt be fognak vetni, minden pénzüket, erejüket, hálózataikat arra fogják használni, hogy álhíreikkel, politikai támadásaikkal elérjék ezt a célt.
A mi közös feladatunk pedig az, hogy megvédjük hazánk, családunk, nemzetünk érdekeit. Ehhez nem elég önmagában a kormány, a politikusok, a közszereplők kiállása, ehhez minden józan gondolkodású, patrióta magyar emberre szükség lesz! Mi nem fogunk hátra dőlni, mi továbbra is azért fogunk dolgozni, hogy Magyarország maradjon egy békés és fejlődő ország, maradjon olyan, ahol megéri dolgozni, megéri családot alapítani, megéri tervezni és építeni, maradjon magyar ország!
Nézzük meg, hogy mi történik nyugaton: energiaválság, migrációs válság, természetellenes ideológiák, zsarolás, szankciók, a nemzetállamok lerombolása, a nemzeti érdekek teljes feladása. A dolog úgy fest, hogy ha egyszer hagyjuk ezeket az erőket érvényesülni, akkor ők be fogják betonozni a hatalmukat! Felszámolják a médiánkat, a törvényeinket, az alaptörvényünket, az Alkotmánybíróságot, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy leválthatatlanok legyenek. Le fogják rombolni mindazt, amit keserves munkával felépítettünk 2010 óta! Nem áll módunkban kockáztatni, hiszen pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk: 2010 előtt már megmutatták, hogy mire képesek.
Nekünk Magyarország az első! Nekünk a családunk, a gyerekeink jövője az első! Nem fogjuk hagyni, hogy a hazugság elnyomja a valóságot. Most azonban 3 napig minden időnket családunknak szenteljük, és jönni fog egy kis csend. A nagy rohanás után az ünnepre való igazi felkészüléshez mindenképp meg kell állnunk, ki kell lépnünk a mindennapok és az online világ zajából. Erőt fogunk gyűjteni, és mindenkinek azt javasoljuk, hogy tegye ugyanezt. Gondoljuk végig, hogy mit tudunk másképp, jobban tenni a jövőben, fordítsuk ezt a néhány napot arra, hogy erőt gyűjtsünk, szeretteinkkel együtt ünnepeljünk.
A karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep, és ez a vonása nehéz időkben mutatkozik meg igazán, mondta Erdő Péter bíboros. Az idei karácsony számos kihívás elé állít, a járvány sok kényelmetlenséggel, lemondással, önmegtagadással jár. Ugyanakkor ha minden nehézséget leküzdve örömet tudunk szerezni szeretteinknek, az különlegesen széppé teheti az ünnepet.
Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánunk, Magyarország!
A Számok patrióta csapata.

,
🟡,
️
, 

️
/posztok.hu



Nehéz év áll előttünk, pihenjünk egyet most.


Koncsek Barna főhadnagy


