Rafkós Feri
️
Márki azt amúgy nem tudja, hogy Magyarországon nem közvetlenül választjuk a miniszterelnököt? 
Kettő szavazatunk van;
Az egyik a pártlista. Az pedig a baloldalon Gyurcsány listája, tele DK-…
Családi adóvisszatérítés
Feladat demagóg politikusoknak! (Pl. Jakab, Dobrev, MZP, Korózs és a többi)
A családi adóvisszatérítés 1,9 millió szülőnek 600 milliárd forint támogatást jelent! Ebből következik, hogy az összeg családonként átlagosan 632 578 forintot tesz majd ki. Persze, tudjuk, a 24.hu már megírta, hogy "a legrosszabbul a háromgyerekesek járnak majd", hiszen ők kevesebb adót kapnak most vissza.
Miért? Azért, mert ők eddig kevesebbet fizettek be, tehát ők a családi adókedvezmény bevezetése óta "kapják" a támogatást. Pl. 3 gyerek esetében éves szinten 1 188 000 forinttal csökken a fizetendő adó.
Visszatérve számításhoz: a családi adóvisszatérítés tehát a többi bevétel mellett a családok kasszájában landol, átlagosan a fent említett mértékben. A demagóg politikusokat arra kérjük, hogy számolják ki, hogy ez hány liter olaj, hány zsák krumpli, vagy hány mázsa parizer!
Egy rendőr apából, egy szociális dolgozó anyából és két gyerekből álló család esetében így néz majd ki 2022 év eleje:
👉Apa bére 10 százalékkal nő, mellé 6 havi fegyverpénzt kap
👉Anya bére 20 százalékkal nő
👉A család megkapja az adóvisszatérítést február közepéig
👉A család továbbra is 26 600 Ft családi pótlékban részesül
👉A család továbbra is havi 40 000 Ft adókedvezményt kap
👉A család otthonfelújítási támogatásra jogosult 3 millió forint összegig
👉A gyerekek ingyenes tankönyvet kapnak, ha van köztük óvodás, az ingyenes étkezést kap
👉A család pályázhat a most induló energiahatékonysági programban napelemekre vagy teljes fűtés és hőszigetelés támogatásra.
👉A család jövőre is olcsóbb rezsit fog fizetni, mint 2013-ban!
👉Az meg csak hab a tortán, hogy nagyi és nagyapa megkapják a 13. havi nyugdíjat, amiből bizonyára az unokáknak is jut majd valami szép ajándék!
Talán ki tudják gazdálkodni ők is az olajat, a lisztet, a krumplit és a parizert.
https://szamokadatok.hu/Post/4455/Orban_ellopta_az_elvonast
Kapcsolódó:
A nyugdíjasok 17 százalékkal több pénzből gazdálkodnak
https://szamokadatok.hu/Post/4462/Tudtad
Ebben a cikkben Jakab segítségével bemutattuk, hogy mennyivel többet a minimálbér
https://szamokadatok.hu/Post/4317/Petya_Ez_neked_szol
Ebben a cikkben pedig a fiatalok helyzetét mutatjuk be
https://szamokadatok.hu/Post/4418/Igy_nem_segit_a_kormany_a_fiataloknak
12. éve nem megszorításokkal indul az év!
https://szamokadatok.hu/Post/4434/Megszoritasok_nelkul
Ez pedig egy kis emlékeztető feledékenyeknek
https://szamokadatok.hu/Post/3490/Uj_egyensuly_program
👉Adatok: https://szamokadatok.hu/Post/4339/Megtalaltuk_a_lopott_penzt
Rafkós Feri
️
Márki azt amúgy nem tudja, hogy Magyarországon nem közvetlenül választjuk a miniszterelnököt? 
Kettő szavazatunk van;
Az egyik a pártlista. Az pedig a baloldalon Gyurcsány listája, tele DK-…
“Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen…”
(Hobo, Hajtók dala)
“Azért dolgozom, hogy a DK legerősebb kormánypárti frakció legyen” (Márki-Zay Péter) 
☝️Minek is fárasztaná magát Ferenc, amikor a Márki-Zay…
"AKKOR ÍGY!"
Böszmécske csak összehozza a következő nemzeti kétharmadot is... 

Bocsi 
Homokszem a gépezetben, bot a küllők között
️
Köszönjük, hogy már százezren követtek minket! ;) Veletek együtt jutottunk ilyen magasra!
✌📣Smart Family hírek:
️🤍
Íme az első VIDEO a Smart Family Fesztiválról
️🤍
#kincssmartfamily #smartfamily #kincs #smartfamilyfesztival️a
2021. november 25-én a Millenárison…
Gyurcsány ma azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy Márki-Zay azt kérte tőle, ne kampányoljon.
Sokakat meglephetett elsőre ez a bejelentés, de ha jobban belegondolunk, akkor nem kell, hogy meglepődjünk:…
✌📣Smart Family hírek:
Megfázásom miatt késve, de szeretettel ajánlom a múlt heti Családi hét magazint
: https://infostart.hu/inforadio/csaladi-het/adasok/2021/12/06/a-csaladi-het-magazin-2021-…