Szerencsére nem olyan sokkal később rend lett és nem volt annyira kellemes a korábbi felforgatók közé tartozni.
Amitől a liberálisokat kirázza a hideg...
👉Onnan tudjuk, hogy jó úton járunk, hogy folyamatosan támadnak bennünket! (+lista!)
A baloldal most már Márki-Zay Péterrel az élen mindent támad, amit mi, egy 1000 éves nemzet fiai fontosnak tartunk. Semmibe veszik a törvényeinket, a kultúránkat, gúnyolódnak a vallásos embereken (többek között a zsidókon is!), a műemlékvédelmet "urizálásnak" nevezik, a normális családot már úgy állítják be, mintha az valamilyen eredendő bűn lenne, és közben a nyugati szivárványos lobbit nyomják, a családtámogatási rendszerünket leépítenék, és közben egyedül meg sietnek minden támogatást kihasználni, az energiafüggetlenségünkért tett lépéseinket gáncsolják, támogatják a migrációt, ami hatalmas veszélyt rejt magában (pl. kölni szilveszter) és persze démonizálják Orbán Viktort! Azt a miniszterelnököt, aki egy csődbe jutott országot vett át 2010-ben egy óriási IMF hitellel a nyakán, és aki növekedési pályára állította a gazdaságunkat.
A baloldalnak csak egy dolog kell, a hatalom. A hatalom megszerzése érdekében hazudnak, fenyegetőznek, támadják Magyarországot Brüsszelben, és mindent elkövetnek, hogy lassítsák a növekedést. A járvány kitörése után a vírusnak drukkoltak, segélyeket követeltek és 100 százalékos táppénzt, alapbérről hazudoztak, "etették" a naiv embereket ilyen populista ostobaságokkal, és még a halottak számáról is hazudtak, sőt, még egy halottasházba is elmentek videózni. Az idő azonban Orbán Viktort igazolta, nem a segélyezés, hanem a munkahelyvédelem és a munkahelyteremtés útjára álltunk, és ma már többen dolgoznak, mint ahányan a járvány és a vele együtt járó gazdasági válság előtt dolgoztunk.
12 év munkáját nem fogjuk hagyni lenullázni! Soha többé baloldal!
Kapcsolódó:
👉A baloldal mindent támad, amitől fejlődne az ország!
Ők akkor boldogok, ha valamit gáncsolhatnak, ehhez értenek, ezért fizetik őket külföldi gazdáik
https://szamokadatok.hu/Post/3547/A_baloldal_mindent_tamad_amitol_fejlodne_az_orszag
👉Nem a rendőröktől kell félni, hanem az erőszakos, szélsőséges, anarchista liberálisoktól!
https://szamokadatok.hu/Post/2309/Nem_a_rendoroktol_kell_felni_hanem_az_eroszakos_szelsoseges_anarchista_liberalisoktol
👉A balliberálisok 11 éve hergelnek és hazudnak, mindent a hatalomért
https://szamokadatok.hu/Post/2804/A_balliberalisok_10_eve_hergelnek_es_hazudnak_mindent_a_hatalomert
👉Hétről hétre támadja az oldalunkat az álhírgyártó Telex!
Kicsit unalmas már, eddig nem is nagyon tettük szóvá, de most reagálunk erre
https://szamokadatok.hu/Post/3584/Hetrol_hetre_tamadja_az_oldalunkat_az_alhirgyarto_Telex
👉Karácsony Gergely választási hazugságai
Így verték át a budapestieket
https://szamokadatok.hu/Post/3578/Karacsony_Gergely_valasztasi_hazugsagai
👉Európai főváros vagy Csernobil?
Így nézett ki a Puskás környéke egy nappal az EB kezdete előtt
https://szamokadatok.hu/Post/3568/Europai_fovaros_vagy_Csernobil
👉Karácsony Gergely üzenete
Neki nem sikerült a jogsit letennie, most a budapestieken és a fővárosba látogatókon áll bosszút saját alkalmatlansága miatt
https://szamokadatok.hu/Post/3560/Karacsony_Gergely_uzenete
👉11 éve műbalhéznak
Ezek még az orvosok béremelésén is képesek hisztizni, amit ők maguk habzó szájjal követeltek korábban
https://szamokadatok.hu/Post/3543/11_eve_mubalheznak
👉DK: vissza fogjuk adni az ellopott vagyont a magyaroknak
Kezdhetitek!
https://szamokadatok.hu/Post/3344/DK_vissza_fogjuk_adni_az_ellopott_vagyont_a_magyaroknak
👉2022-ben választunk! - 1. rész
Ne légy önmagad ellensége! Ha a baloldalt támogatod, nem Orbánnal tolsz ki, hanem magaddal. Orbán ki tudja majd fizetni a rezsit, a hitelt, a többi költséget, de te nem biztos!
https://szamokadatok.hu/Post/3524/2022-ben_valasztunk
👉2022-ben választunk! - 2. rész
Ne légy önmagad ellensége! Ha a baloldalt támogatod, nem Orbánnal tolsz ki, hanem magaddal! A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és nyilatkozataik alapján, most is erre készülnek!
https://szamokadatok.hu/Post/3536/2022-ben_valasztunk
👉Videó: 15 éves az őszödi beszéd, de a baloldal ma is pont úgy hazudik.
https://www.facebook.com/109117190565423/videos/228834988634399
👉Ez fog történni, ha hatalomra kerülnek (a cikkben további linkek vannak!)
https://szamokadatok.hu/Post/3480/Ha_hatalomra_kerul_a_baloldal_brutalis_rezsiaremeles_jon
👉Szégyen és bűn: az ellenzék sötétségbe borította az ország egy részét. Most már nem csak a fejükben van sötétség, de a választók átverése által általuk irányított városokban is
https://szamokadatok.hu/Post/2553/Szegyen_es_bun_az_ellenzek_sotetsegbe_boritotta_az_orszag_egy_reszet
👉A baloldal a diákváros mellett tüntetett, ami meg fog épülni
Akkor nem tüntettek a híveik, amikor járványban, válságban emelték a helyi adókat, a parkolási díjakat, intézményeket zártak be, ciprusi offshore cégekkel szerződtek, sokmilliós prémiumokat osztottak maguknak
https://szamokadatok.hu/Post/3539/A_baloldal_a_diakvaros_mellett_tuntetett_ami_meg_fog_epulni
👉Íme a baloldal legjobb embere
Ha te sem szeretnéd, hogy kormányfő legyen, add tovább!
https://szamokadatok.hu/Post/3450/Ime_a_baloldal_legjobb_embere
👉Indul a szezonális balatoni álhírgyártás! (+további érdekességek a cikk végén!)
https://szamokadatok.hu/Post/3442/Indul_a_szezonalis_balatoni_alhirgyartas_tovabbi_erdekessegek_a_cikk_vegen
👉Ilyen az, amikor “Budapest mindenkié”
Karácsony teljesen leamortizálja a fővárost! A képeken a Népliget, a Gellért hegy és a Városmajor jelenlegi állapota
https://szamokadatok.hu/Post/3367/Ilyen_az_amikor_Budapest_mindenkie
👉Budapest kivéreztetése!
A mai friss hírt kiegészítettük további fejlesztésekkel
https://szamokadatok.hu/Post/3353/Budapest_kivereztetese
👉Nemzeti Együttműködés Rendszere
Azt mondod, hogy "NER", de tudod, hogy mit jelent? Segítünk! Olvasd el és add tovább!
https://szamokadatok.hu/Post/3533/Nemzeti_Egyuttmukodes_Rendszere
👉Egy neonácit véd Karácsony!
Ez a Protasevich nevű körözött bűnöző azon túl, hogy megszervezte a Belorusz puccskísérletet, egy ukrán önkéntes neonáci zászlóaljban is szolgált
https://szamokadatok.hu/Post/3520/Egy_neonacit_ved_Karacsony
👉Ha hatalomra kerül a baloldal, brutális rezsiáremelés jön!
(És sok minden más is! Lista a cikkben!)
https://szamokadatok.hu/Post/3480/Ha_hatalomra_kerul_a_baloldal_brutalis_rezsiaremeles_jon
👉Oltásellenes kampány:
https://www.facebook.com/109117190565423/videos/1373421809692565
👉Hazugságok példákkal:
https://www.facebook.com/109117190565423/videos/212454233584842
👉Nemzeti Együttműködés Rendszere
Azt mondod, hogy "NER", de tudod, hogy mit jelent? Segítünk! Olvasd el és add tovább!
https://szamokadatok.hu/Post/3533/Nemzeti_Egyuttmukodes_Rendszere
👉Listáznak, mint a nácik!
A Momentum politikai nézeteik alapján listázza a magyar vállalkozókat, erre egy alkalmazást is kifejlesztettek
https://szamokadatok.hu/Post/3532/Listaznak_mint_a_nacik
👉Segédlet Gyurcsány évértékelő beszédéhez
Figyelem! A lista nem teljes! Ennél sokkal több disznóságot elkövettek!
https://szamokadatok.hu/Post/2918/Segedlet_Gyurcsany_evertekelo_beszedehez
👉A pedofilellenes törvény a gyerekeket védi, a pedofilokat pedig bünteti
Akik támadják ezt a törvényt, azok a pedofilokat védenék, a gyerekeket meg nem!
https://szamokadatok.hu/Post/3603/A_pedofilellenes_torveny_a_gyerekeket_vedi_a_pedofilokat_pedig_bunteti
Szerencsére nem olyan sokkal később rend lett és nem volt annyira kellemes a korábbi felforgatók közé tartozni.
Úgy várom a pillanatot, mikor a _szeretetkoalíció_ ezerrel a kutyák torkának ugrik, mert mit képzelnek, hogy egy választáson elindulnak. 🥰



Bérek, keresetek és foglalkoztatásról az M1 Ma Reggel-ben:
A magyar gazdaságtörténetben mindössze 2001-2002-ben volt ennél nagyobb a minimálbér növekedés, mint ami 2022-ben lesz.
Az egymillió új…
Hisztériakeltésnek nevezte a tömeges migrációt Márki Zay Péter még 2018-ban.
Gondoltátok volna ezt néhány évvel ezelőtt
A Jobbik elnöke DK-s zászlók ölelésében élteti, hogy összefogtak Gyurcsánnyal.
Dobrev Klárát pedig tapsviharral fogadják a Jobbikosok.
“1956 mindenkié!”- rikoltotta Dobrev Klára. Az ‘56-os gyilkosságokért jutalmul kiutalt rózsadombi villa viszont csak a tiétek! 