„Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett és a kezem az üres csajkához fagy. Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is. Itt halunk meg.
Kérlek, hogy ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:
Hű fiad: Jóska”

Mi, magyarok tudjuk, mit jelent a veszteség. Tudjuk, mit jelent, amikor egy nemzet fiait idegen földre küldik, embertelen körülmények közé.

1943 januárjában, a Don folyó kanyarulatánál a 2. magyar hadsereg tízezreket veszített el: édesapákat, fiakat és testvéreket.

A Don-kanyar üzenete ma is aktuális. Az elesettek emléke arra kötelez bennünket, hogy minden lehetséges eszközzel a békét, az önálló döntést és az emberi élet védelmét tartsuk szem előtt.

A béke nem gyávaság, hanem felelősség.
Emlékezni nemcsak tisztelet. Emlékezni tanulás is.
És talán a legfontosabb tanulság: ne engedjük, hogy a történelem újra ugyanazon az úton kényszerítsen végig minket.

Emlékezzünk ma a doni katasztrófában elesett hőseinkre!