Ruszin-Szendi Romulusz és a főnöke naponta erőlteti be a politikát a hadseregbe, amivel aláássa a magyar emberek biztonságát.

A nagy szakértő még azt sem tudja, hogy mi a folyamata a légtérzár elrendelésének, pedig illene tudnia, hogy az nem a honvédelmi miniszter hatásköre. Kétségbeesve hazudozik össze-vissza mindenről a főnökével együtt, csak hogy már előre leplezzék az elkerülhetetlent – hogy a békét többen fogják támogatni holnap mint az európaiak háborúját, amit ők lelkesen kiszolgálnak.

Egy a tábor, egy a zászló! Találkozzunk holnap a Békemeneten!

A portugál patrióták példát mutatnak a többiek számára! A Chega néhány év alatt a második legnagyobb párttá vált Portugáliában!

Épp ezért pénteken Lisszabonban közös patrióta konferenciát szerveztünk…

Yutaka Osugi, a Siketek Nemzetközi Sportbizottságának (ICSD) alelnökével, és Tapolczai Gergely országgyűlési képviselővel Schmidt Gábor sportigazgatásért és sportfejlesztésért felelős helyettes…

- Bayer Zsolt - Harcosok órája
Brüsszel most már meg is fogalmazta, kimondta: szerintük a nemzeti szuverenitás nem létezik, az egy délibáb – mondta Weber elvtárs.
Mivel egyik utolsóként mi még…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média