Nagy a baj a Tiszánál, ide kevés lesz a kukorékolás!

Magyar Péter ismét terel, hazudozik és támad.
Azt még ő is elismerte, hogy Ruszin-Szendi fegyverrel járkál.
Ez VESZÉLYES és ELFOGADHATATLAN.

Emlékszem már akkor is fegyvert viselt, amikor már civilként egy vacsorán egy volt vezérkarfőnök születésnapját ünnepeltük.
Jelen volt minden volt vezérkarfőnök a feleségeikkel együtt egy HM ingatlanban,
ahol külön felszólításra sem volt hajlandó megválni éles lőfegyverétől és emiatt intézkedéseket kellett foganatosítani.

Nem igaz tehát, hogy ezt az őt ért állítólagos politikai támadások miatt teszi, már korábban is töltött fegyverrel járt-kelt.

Egyébként valaki már szólhatna MP-nek, hogy az EU 27 tagállamából 26-ban, de még a harcoló feleknél, Ukrajnában és Oroszországban sem katona a védelmi miniszter.
Ennek már a felvetése is a polgári demokráciában a feladatkörök súlyos nem értését és ismerését árulja el.
És ők akarnak kormányozni??

Szerdán reggel én nyithattam meg az Egészséggel a vállaltokért szakmai konferenciát. Intenzív nap volt, számos értékes beszélgetéssel, előadással, ráadásul a mozgás sem maradt el a nap végén! (Erről…

Emlékhely, iskola, tudásközpont, találkozási pont és szabadidős tér – ezt a küldetést tölti majd be a Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja.

A magyar kormány célja, hogy a hosszú ideje üresen…

Történelmünk megannyi szabadságharcosa küzdött a függetlenségünkért. Ezek meg így beszélnek róla…

A Fülöp-szigetek és Magyarország közötti erős kapcsolatból és a stabil környezetből fakad, hogy közép-európai regionális központjuk helyszínéül hazánkat választották, a tavalyi nyitás óta pedig…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média