Béke és szabadság – most rajtunk a sor, hogy megőrizzük!

1848 megmutatta, hogy magyar szabadság nem létezik magyar katonaság – vagy, amiként azóta büszkén nevezzük – Magyar Honvédség nélkül.
️Olyan honvédek nélkül, akik tudják, hogy miért jöttek a zászló alá és tudják, hogy önmaguknál nagyobb dolgot szolgálnak, s ennek megfelelően teljesítik küldetésüket.
Ahogy Széchenyi is mondta: „Akkor élsz, ha másokért élsz”.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami és minisztériumi elismeréseket és kitüntetéseket adtam át.

Miközben a klímaválsággal és a genderőrülettel foglalkozunk, a társadalom elöregedése egyre súlyosbodik! Családalapítás ösztönzése, a munkaerőpiaci kihívások kezelése és a generációk közötti…

Versenyképesebbé akarjuk tenni az országot és az EU-t.

Ehhez egyszerűsíteni kell a szabályokat, csökkenteni kell az energiaárakat, és olyan iparpolitikára van szükség, amely összeegyezteti az ipari és…

3: A fogyatékossággal élő emberek és kísérőik számára fenntartott hely a március 15-i ünnepség alatt, Budapesten.

2: Mozgáskorlátozott emberek számára biztosított mellékhelyiség helyszíne.

1: A…

️ Kivettük a Nyugat-Balkán csatlakozási folyamatát a fagyasztóból, betettük a mikrohullámú sütőbe, és megnyomtuk a kiolvasztás gombot. Tehát újraindítottuk ezt a…

Hálásan köszönjük mindazoknak, akik magas színvonalú munkájukkal, példamutató tevékenységükkel hozzájárulnak kultúránk ápolásához, akik tehetséges fiataljaink útjait egyengetik, akik elhivatottsággal…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média