Természetben Egyenlően
Élményre minden gyerek és minden felnőtt szívesen gondol vissza.
Az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárságon szövetségeseinkkel együtt abban hiszünk, hogy akkor érhetünk el…
Katona kell a gátra, itt vagyunk
️
Készen állunk, felvesszük a harcot az árvízzel Neszmélyen is!
Czunyiné dr. Bertalan Judittal, a térség országgyűlési képviselőjével, dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Magyar Honvédség Vezérkari Főnökével és katonáinkkal tesszük a dolgunkat.
A Duna-menti területek vannak a legnagyobb veszélyben, egyre több település kér segítséget – és természetesen kap is.
Természetben Egyenlően
Élményre minden gyerek és minden felnőtt szívesen gondol vissza.
Az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárságon szövetségeseinkkel együtt abban hiszünk, hogy akkor érhetünk el…
A közlekedés fenntartása, az árvízi védekezés segítése, a nemzetközi és hazai utasok folyamatos tájékoztatása - az árvíz okozta európai válsághelyzetben elsősorban ezt várom el a MÁV-VOLÁN-csoport új…
Dr. Baktay Csaba, a védelmi bizottság elnöke összefogást teremtett Csepelen az árvíz elleni védekezésben:
kormányhivatal, önkormányzat, katasztrófavédelem, rendőrség, tankerület, tiszti főorvos, cégek,…
Ma reggel azzal kezdtem a napot, hogy összehívtam a kollégákat, akiknek az elmúlt évek, évtizedek árvízi védekezése végett nagyon komoly tapasztalatai vannak a védekezés megszervezésében.
Felkértem…
Így erősíti a honvédség a gátakat.
A honvédség erősíti a gátakat. Drónfelvételek Pilismarót térségéből.
A Pilis-Dunakanyarban kiemelt feladat a 11-es főút megvédése.
Itt Vitályos Eszter koordinálja a védekezést.
Összefogással sikerülni fog!
Összefogásra van szükség a…
Épülnek a gátak.
Ameddig nem vagyunk túl a nehezén, addig minden erőnkkel az árvíz elleni védekezésre koncentrálunk.
Épülnek a gátak a Dunakanyarban
. Köszönjük…
Album Közeleg a tetőzés. Visegrád felkészült!
Közeleg a tetőzés. Visegrád felkészült!
Visegrádon mobilgáttal védekezünk. Meg fogjuk csinálni!
Elhunyt a Corvin-lánccal is kitüntetett, magyar származású biokémikus professzor, Radda György Károly (Sir George Charles Radda), aki az MRI képalkotó vizsgálat kidolgozója volt.
Isten nyugosztalja!