A magyar katona ott is, akkor is megtette a kötelességét - erre kitűnő példa az „Egyedül a Nagy Mongol Birodalom ellen” c. film, amelyben a legújabb kutatási eredményeket ismertetve szólalnak meg szakértők, és elevenednek fel a csatajelenetek.

Látványos, újdonságokkal teli alkotás, amely ma este 19 órakor, az M5-ös csatornán kerül vetítésre.

️A harcoknak magyar áldozatai is vannak.
A kárpátaljai magyar nemzeti közösség soraiból is nagyon sok magyart, többször meglehetősen brutális eszközökkel soroztak be.

Menczer Tamás keményen kérdőre vonta a háború pártján álló baloldali képviselőt.

Ezt nem tette zsebre Csárdi Antal!

Ez megvan.
Megszületett a megállapodás a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésmódosításáról. A háborútól és a szankcióktól függetlenül is az élet, valamint a technológiai helyzet is…

Az az ország tud sikeresen védekezni a brüsszeli szankciók okozta eszement energiaár változásokkal szemben, amelyik saját magának tud energiát előállítani.

Ezért bővítjük a Paksi Atomerőművet. Ezért…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média