Kijöttek a friss adatok: a magyar gazdaság olyan sikert ért el az inflációval, amelyre az eurozóna évek óta képtelen
Részletek a Mandinerben: https://mandiner.hu/gazdasag/2025/01/kijottek-a-friss-adatok-a-magyar-gazdasag-olyan-sikert-ert-el-az-inflacioval-amelyre-az-eurozona-evek-ota-keptelen

2024-ben – három év kihagyás után – hazánkban az éves infláció visszatért az MNB által kívánatosnak tartott 2–4%-os célsávba: a fogyasztói árak összességében és a nyugdíjasok fogyasztóiár-indexe egyaránt 3,7%-kal emelkedett.
Az euro 2024-ben 2,4%-os inflációt szenvedett el, ami meghaladja a kívánatos szintet, hiszen az eurozóna esetében a cél az, hogy 2% alatt tartsák a fogyasztói árak emelkedését. Az eurozóna 2020 óta nem tudott visszatérni a célsávjába.

Hazánkban tavaly az év elején még jóval nagyobb inflációt várt mindenki. Ezért is emelte a kormány 6%-kal a nyugdíjakat 2024. januártól.
Már biztos, hogy a nyugdíjak vásárlóereje (reálértéke 2,2%-kal, a minimálbéré és a GYED maximumáé 10,9%-kal a garantált bérminimumé pedig 6,1%-kal növekedett.
A reálkereset növekedés 9-10% közé fog esni. A november-december havi adatokat majd később fogjuk megismerni, de már biztos, hogy 1992 óta a 3️⃣. legjelentősebb reálkereset növekedést
értük el 2024-ben.
Tavaly az átlagkereset vásárlóértéke 20%-kal nagyobb volt, mint 2019-ben, a Covid előtti "utolsó békeévben".

Köszönöm a Mandiner csapatának a megjelenéshez nyújtott segítséget! ❤️

#mandiner
#infláció #reálkereset #nyugdíj

Összefüggés Trump és a Los Angeles-i tűzvész között
Két dolog is vészesen közelít az amerikaiak felé. Az egyik Donald Trump beiktatása, a másik pedig a kaliforniai Los Angeles-i tűzvész. A kettőnek látszólag semmi köze egymáshoz, de ha messzebbről…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média