Elsődleges érdekünk közösségeink nemzeti identitásának megőrzése és megerősítése, mert ez erőforrás európai identitásunk megőrzéséhez.
Parlamentközi konferencia a kulturális örökségről és a nemzeti…
️
KÖZGYŰLÉSI TUDÓSÍTÁSOK No. 3️⃣: Karácsony és Vitézy szerint nem kell P+R parkoló Budapesten, s ezzel a Tisza és a DK is egyetértett.
Kérdés, hogy a vidékről munkába bejárók által termelt iparűzési adóbevétel sem kell? 

️Ahogy korábbi posztjaimban már írtam, a Fidesz-KDNP képviselőinek elutasítása ellenére Karácsony és Vitézy - a nekik asszisztáló Tisza Párttal valamint a DK-val - az autósokat számos tekintetben kimondottan negatívan érintő módon módosították a fővárosi parkolási rendeletet. 2026 júliusától az „A”, „B” és „C” zónákban harmadával, a „D” zónában felével emelik a parkolási díjakat, megszüntetik a zöld rendszámú autók ingyenes parkolását, a nagy méretű autóknak dupla parkolási díjat kell fizetni, mint a kisebbeknek, az „A” és „B” zónákban hétvégén sem lehet majd ingyenesen parkolni, stb. Ezekről a módosításokról előzetesen nem egyeztettek semmilyen szakmai szervezettel, mindössze 7 autósellenes civil szervezet tudott a terveikről.
(Részletek: https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/pfbid027cucuhFbcL7jrFxrSS8c88NfMqCqbgDTWW6MHKXuJQoMdFcn62LVLx7NJ2KKA9Spl és https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/pfbid022XbxNSouTdgSRQzYnNF5FEJagxqzD8hQLjxhcPFFau2ByhuboPiNZNp9JPvjzhTMl )
A közgyűlésen a vitában rákérdeztem, hogy az autósok ilyen mértékű sarcolása mellett hogyan állnak a P+R parkolók bővítésével, újak létrehozásával. Emlékeim szerint legutóbb P+R parkolókat a főváros még Tarlós István idejében hozott létre.
Havasi Zoltán képviselőtársam is elmondta, hogy a parkolás kérdésével foglalkozó fővárosi hosszútávú stratégiai gondolkodás része kell legyen a P+R parkolók létesítése a külső kerületekben. Sőt nem is kellene nulláról kezdeni a dolgot, hanem elővenni a régi terveket, s azokat aktualizálni.
Erre Vitézy válasza csak annyi volt, hogy BUDAPESTEN NEM KELL P+R PARKOLÓKAT LÉTREHOZNI, HOZZA LÉTRE AZOKAT LÁZÁR MINISZTER ÚR AZ AGGLOMERÁCIÓBAN, s szálljanak át az elővárosi vasutakra az utasok Budapesten kívül.
Hát erre a felelőtlen, bicskanyitogató, pökhendi, cinikus válaszra igazán nem számítottam! Mint korábban több helyen írtam, a munka miatt vidékről bejárók száma megközelítheti a félmilliót is. (Itt a posztban a grafikon a legfrissebb adatokkal!)
Ez a közel félmillió fő munkájának eredménye növeli a főváros GDP-jét, s az önkormányzatok által beszedhető iparűzési adót. Nem a bejárók lakóhelye, hanem a fővárosi és a kerületi önkormányzatok bevétele ez az adó.
A baloldali várospolitikusok lépten-nyomon szeretik emlegetni Bécset. Most miért nem jut eszükbe, hogy Bécsben a metrók és a villamosok végállomásainál szinte mindenhol nagy P+R parkolók vannak, illetve a város belső része is tele van parkolóházakkal. Ott nem újítanak fel úgy épületet, hogy ne alakítsanak ki parkolókat, mélygarázsokat is.
Önök mit gondolnak, tényleg életszerű napjainkban elvárni egy munkavállalótól, hogy Perbálról vagy Telkiből átmenjen Budaörsre vagy Biatorbágyra, otthagyja a kocsit, vasútra pattanjon, s úgy menjen például egy II. kerületi munkahelyére? Mennyivel több idő így a munkába járás? A perbáli és telki-i ismerőseim a Budagyöngye környékén szoktak az autóból átszállni a villamosra.
Elkelne a szemléletváltás a város vezetésében! Jobban járnánk, ha inkább lehetőségeket teremtenénk egy átgondolt parkolási rendszerrel, nemcsak tiltunk és sarcolunk.
SZERINTEM BUDAPESTEN IS ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN IS KELLENE P+R PARKOLÓKAT LÉTESÍTENI!
(
Ez a poszt a héten indított sorozat 3. része, melyben a budapesti közgyűlési tapasztalataimról számolok be. Ha tetszik, osszátok, hadd lássák minél többen! Köszönöm előre is! )
#parkolás #közgyűlés #díjemelés #PpluszR #közgyűlésitudósítások
Elsődleges érdekünk közösségeink nemzeti identitásának megőrzése és megerősítése, mert ez erőforrás európai identitásunk megőrzéséhez.
Parlamentközi konferencia a kulturális örökségről és a nemzeti…
Ma lenne 70
Ma van 20 éve, hogy a baloldal aljas, nemzetellenes kampányt indított a határon túli magyarok ellen.
A baloldal azóta semmit sem változott. Ugyanúgy uszítanak a külhoni magyarok ellen, mint akkor.
Ez…
A nemzeti konzultáció támasztékot ad a gazdaság fellendítéséhez. Töltsük ki minél többen!
2004. december 5. - a magyarság modernkori történetének egyik legsötétebb napja.
Ez volt az a nap, amikor Gyurcsány Ferencék és a teljes baloldal nemet mondott a kettős állampolgárságra. Azzal, hogy a…
Attila szobránál a Vatikán kertjében 
Orbán Viktor és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök tárgyalásán megerősítették: megfelelő jogi eszközökkel fel kell gyorsítani az illegális migránsok távozását az Európai Unióból.
A Nemzeti Konzultációról 
beszéltünk Tuzson Bencével Dunakeszin. Nemet
kell mondani a háborúra és a gazdasági hidegháborúra is
️
ELINDULNI AZ ÉLETBEN SOKKAL KÖNNYEBB, HA VAN HOZZÁ ANYAGI SEGÍTSÉG!
A mi generációnk jelentős része hitelfelvétellel alapozta meg a jövőjét, mert a JÓ hitel, a KORREKT hitel, nagy segítség akkor,…
Nacsa Lőrinc: Éppen 20 éve, 2004. december 5-én volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A nemzetellenes uszítókat leváltottuk, a nemzetegyesítést pedig megcsináltuk! 
