A Hungaroring
39. alkalommal is bizonyított pont úgy, mint a pilóták.
Gratulálunk a győzteseknek! 
️ 

Tudtad? 👏 Magyarországon nőttek az egyik legnagyobb mértékben a reálkeresetek at OECD legfrissebb Employment Outlook szerint! Részletek a Mandinerben: https://mandiner.hu/belfold/2024/07/folyamatosan-azt-halljuk-magyarorszagon-elszegenyedtunk-de-mi-az-igazsag
A 2024. I. negyedéves átlagkereset reálértéke hazánkban
%-kal magasabb, mint az egy évvel korábbi ugyanezen időszaki szint volt, s ez az 5️⃣. legnagyobb javulás volt. Az OECD országok átlaga is növekedett, 3,5%-kal. A 35 országból már 29 ért el javulást, azonban Belgiumban, Franciaországban, Svédországban, illetve az Európai Unión kívül Kanadában, Japánban és Új-Zélandon még mindig csökkent az átlagkereset vásárlóértéke. Íme a kiadvány 1.9. ábrájának „A” grafikonja változtatás nélkül.
2019. IV. negyedévéi szinthez viszonyítva Magyarországon 1️⃣3️⃣,5️⃣%-kal nőttek a reálkeresetek, s ez Litvánia után a 2️⃣. legnagyobb javulás, az OECD átlaga mindössze 1,5%-kal javult közel öt év alatt. A 2021. IV. negyedévi OECD mélypont óta mi 3,2%-kal javultunk, s ez úgy igazán elismerésre méltó tény, hogy mindössze a 35 országból 8-ban tudtak növekedni a reálkeresetek a legutóbbi években, még az OECD átlaga is 2,8%-kal romlott ezidő alatt. A kiadvány 1.9. ábrájának „B” grafikonja mutatja a részleteket.
Ne dőljünk be az álhíreknek, bárki mondja is, szakértő egy régen jónevű intézetből vagy egyetemi tanár egy most is jónevű egyetemről vagy újságírók, politikusok.
Az életkörülményeink alakulását érintő negatív álhírek a gyerekvállalásra is kihatnak, ilyenkor csökken a termékenység, mert a tudatos gyermekvállalók óvatosabbak lesznek, halasztják a gyermekvállalást. A termékenységi ráta egy prociklikus változó, már a rossz hírek hatására is csökken 9 hónap múlva, s a jó hírek hatására pedig nő.
A CSOK Plusz tavaly október végi bejelentése után 9 hónappal, azaz idén augusztustól várom a termékenységi ráta javulását.
JÓ VOLNA, HA TUDATOSODNA MINDENKIBEN, HOGY HATALMAS FELELŐSSÉGE VAN AZ ÁLHÍREKET TERJESZTŐKNEK. JÓ VOLNA LEGALÁBB CSÖKKENTENI ENNEK A CUNAMINAK A HATÁSÁT!
A Hungaroring
39. alkalommal is bizonyított pont úgy, mint a pilóták.
Gratulálunk a győzteseknek! 
Bármilyen hangosak is a háborúpárti erők, szembe kell velük szállni! - Deutsch Tamás
Magyarország energiabiztonsága alapvető nemzeti érdek
️
Minden támadással szemben meg fogjuk a hazánkat védeni!
Hungarikum Liget, Európa Szabadegyetem – A Szent Imre Kollégium előadója volt Prof. Dr. Piskóti István, egyetemi tanár.
Hamarosan fellobban az olimpiai láng Párizsban.
32 sportág, 329 versenyszám és 172 kiváló magyar sportoló. 
Csak szuverén államokból álló Európában van esélyünk a magyar és jó életre.
Megmaradni annak, akik vagyunk.
- Orbán Viktor -
Csupa vidám pillanat Dénesfa falunapján. 
Hajrá, Taxi! 
#Dénesfa #mitsütöttünkitt #szuperovisműsor @követő
Véghelyi Patrik Photoworld
Életképek a Művészetek Völgyéből. 
Látogassanak el ide Önök is!
Idén is kedvezményesen nyaralhatnak a gyerekek a Vándortáborokban. Közel húszezer fiatalt várnak, akik hétnapos turnusokban, megújult útvonalakon fedezhetik fel Magyarország különleges tájait földön…


Magyar Nagydíj 

