CSAK A BÉKE! CSAK A FIDESZ!
🤝Koncz Zsófia miniszterhelyettes asszony, László András EP képviselőjelölt, Biró Norbert vármegyei közgyűlési elnök és Gyulai László független polgármesterjelölt voltak a…
Köszönöm a meghívást, hajrá Megafon! ❤🤍
Emlékeztetlek benneteket, hogy az EU csatlakozás 20. évfordulójára készített az Eurostat minden 2004-es csatlakozó országról egy kis infografikát. Országonként kiemeltek 2 érdekes adatot. Magyarországról érdekességként azt emelték ki, hogy:
️ az internetes civil vagy politikai részvétel nálunk az egyik (pontosan a harmadik) legnagyobb arányú az Eurostat szerint a tagállamok között (HU: 30%, EU: 18%)
️
Azaz 2023-ban a teljes magyar társadalom közel harmada használta az internetet a civil szférabeli vagy/és politikai életbeli részvételre.
Ez az arány döbbenetes sebességgel nő, 2021-ben még "csak" 20% volt, 2015-ben pedig mindössze 5%.
Továbbá az is fontos tény, hogy a közösségi médiát használók aránya a teljes népességben 81%, azok között pedig, akik az elmúlt 3 hónapban használtak internetet 89%. E téren is dobogósok vagyunk, az elmúlt években legtöbbször az első helyen voltunk.
Szóval kedves Megafon, nem maradtok munka nélkül!!!
CSAK A BÉKE! CSAK A FIDESZ!
🤝Koncz Zsófia miniszterhelyettes asszony, László András EP képviselőjelölt, Biró Norbert vármegyei közgyűlési elnök és Gyulai László független polgármesterjelölt voltak a…
A magyar emberek nem fizethetnek többet a benzinért, mint a szomszédos országok átlagára
️
A dollárbaloldal tálcán kínálná fel hazánkat Brüsszelnek. 
Ne hagyjuk!
Június 9-én: csak a béke! Csak a Fidesz!
Ennyi.
Az idei választás tétje Európa jövője: béke lesz vagy háború?
Június 9-én: csak a béke! Csak a Fidesz!
☝ A Soros-féle nyílt társadalom óriási biztonsági kockázatot rejt magában.
️
👉 Mi olyan államot szeretnénk, ami nem átneveli, hanem megvédi és támogatja a polgárait! 
️Fókuszban az egyesületek - Civil Kavalkád 2024
️
Civil szervezeteknek jó szívvel ajánlom ezt a kiváló szakmai fórumot, családoknak pedig a Szentendrei Skanzent! 
Hajrá, falusi civilek! 


Óriási a tét: háború vagy béke
Én azért indultam el a választáson, hogy megnyerjem azt!
#budapest
Egyre több nyugati politikus beszél arról, hogy a háborúból csak a nyers katonai erő jelent kiutat.