váratlanul visszaköszönt a grafikonom :) Köszönöm igazgató úr! Orbán Balázs

Hogy Románia megelőzte Magyarországot? Korántsem!

Románia dicséretesen fejlődik (Gratulálunk nekik!), viszont egy fontos komponens kimarad az elemzésekből, amelyeket a balos sajtó is alapul vesz hamis állításaihoz: azokat, akiknek nincs munkájuk, egyszerűen nem számolják bele a statisztikákba.
️ ,,Románia a hazai KSH-hoz és a cseh statisztikai hivatalhoz hasonló közleményeket nem ad ki az éves reálkeresetekről – sajnos. Azt azonban kiadták, hogy míg nálunk a 20-64 éves korcsoport 80,7%-a volt foglalkoztatott tavaly, addig Romániában csupán 68,7% ez az arány. A teljes népességből náluk minden hatodik tartozik csupán a vizsgálati körbe.’’

Többek között ennek is köszönhető, hogy Romániában még mindig minden harmadik lakos szegény, míg ezen a téren hazánk az elmúlt évtizedben a legnagyobb javulást érte el az EU-ban.

Ezt pontosan meg tudja ítélni mindenki, aki az elmúlt években járt ebben a két országban – és ha nem homályosítja el a látását egy balos hályog. Ajánlom ezt a grafikont és az elemzést:

“Szerencse”, hogy Cseh Katalin ennyire képben van BUDAPEST VÁROSAIT illetően!

Összevont poszt

Már a balosok is összekeverik, hogy éppen melyik messiást kell szeretniük.
Rangos Katalin nemrég még a Spinozában beszélgetett Magyar Péterrel, most meg már összetéveszti Márki-Zay Péterrel.
Nehéz a…

ELÉG RONDA ELSZÓLÁS EZ Nem mindegy. Péter-Péter. Nem megcsalás ez Kati néni. Ez MÁRKAHŰSÉG

Már a balosok is összekeverik, hogy éppen melyik messiást…

Magyar Himnusz szólt az olasz VB-n

Hazaértek az I. FMBB Mentőkutya Világbajnokságon részt vevő magyar kutyusok 🐕, gazdik és csapatok. A versenyen csak belga juhászkutyák indulhattak, kétféle…

Érdekel, milyen feladatokat látnak el területvédelmi tartalékos katonáink? Milyen szerepet töltenek be a magyar haderőben és hogyan járulnak hozzá közvetlen környezetük és hazánk biztonságához?…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média