”Bezzegrománia” Telexesek! Utazzatok azzal!
Hiába na..kivülről lehet valami szép, ha belül rohadt mint egy rossz alma.
️ Olvassatok Mandiner-t
A legfrissebb írásom: „Felforgatók” – többszáz éves közgazdasági tanokat döntött meg az infláció https://mandiner.hu/belfold/2024/01/felforgatok-tobbszaz-eves-kozgazdasagi-tanokat-dontott-meg-az-inflacio
„Minden kétséget kizáróan (és ezt a történelem már sokszor bizonyította) a gazdaság felforgatásának, a politikai káosz okozásának és ezrek vagy akár milliók koldusbotra juttatásának (és ezáltal radikalizálódásának) az egyik leghatékonyabb módja az infláció.” – írja Václav Klaus: Az infláció visszatérése c. könyvében,
A rendszerváltás idején, 1988-1998 között kétszámjegyű volt az infláció egy évtizeden keresztül, a foglalkoztatottak száma soha nem látott mértékben csökkent, a munkanélküliség nőtt. Akiknek megmaradt a munkája, azoknak is csökkent a reálkeresete. Összességében majdnem harmadával esett vissza, az 1966-os szintre zuhant.
Hasonló történt 2006-2010 között is, akkor 6%-kal csökkent átlagosan a foglalkoztatottak reálkeresete, a munkanélküliség a 2002-es szinthez képest megduplázódott, s 2010-re ismét kétszámjegyűvé nőtt az infláció. Sőt a költségvetés működőképességének fenntartásához, a nyugdíjak és közszféra béreinek a kifizetéséhez jelentős hiteleket vettek fel külföldről, többek közt a Világbanktól, amely ennek fejében hatalmas lakossági megszorítások bevezetésére kötelezte Gyurcsány-Bajnai kormányokat.
A mostani infláció idején azonban teljesen mást tapasztalunk. Legfontosabb eltérés, hogy nem csökken a foglalkoztatás, s a keresetek növekedésének dinamikája is megmaradt. A cégek most nem a munkaerő-költségeiken takarékoskodtak, most elsősorban az energiaköltségeiket és a termelési folyamataikat racionalizálták, javították a hatékonyságukat. Most az infláció annak következménye, hogy csorbult a szabadverseny. A szankciók miatt többek közt földgázt sem vásárolhatunk onnan, ahonnan leginkább megérné, ahol a legolcsóbb. Ha az inflációt a szabadverseny csorbulása okozta, akkor a megfékezni a verseny erősítésével lehet, az egyensúly csak így állhat vissza. Az ideális szabad verseny alapfeltétele, hogy a vevők és az eladók is tökéletesen tájékozottak legyenek. A GVH online árfigyelője megkönnyíti a piaci résztvevők naprakész és valós információkhoz történő hozzájutását. Ezt a rendszert szinte azonnal milliók kezdték használni, a kereskedők azonnal figyelembe vették az árazásuknál a benne található információkat, s ez azonnal erősítette a piaci versenyt, jelentősen és gyorsan csökkentette az inflációt. A február-november közti tíz hónap összesített inflációja már csupán 3,4%-os, ami már nagyon megközelítette az MNB 3%-os célsávját.
Köszönöm, ha osszátok! Ez egy sorozat második része.
Köszönöm a cikk megjelenéséhez nyújtott segítséget a Mandiner csapatának!
❤️
#mandiner #infláció #kereset #minimálbér #felforgatók
”Bezzegrománia” Telexesek! Utazzatok azzal!
Hiába na..kivülről lehet valami szép, ha belül rohadt mint egy rossz alma.
Már csak a román felségjelzésű felvarró hiányzik és mehet is tömeggyártásba a momentumos G.I. Feri "a körúton túl" szlogennel!
Luke Humphries nyerte a dartsvilágbajnokságot!
Óriásit meccseltek a mindössze 16 éves csodagyerekkel, Luke Littlerrel. A fiatal titán 4-2-re vezetett, onnan fordított Humphries 7-4-re.
Bevallom, nem…
A kerecsensólyom az év madara 2024-ben!
A Szent madarunk.

🙏🇭
Magyarország sírját már sokan megásták, de már jóval előttünk estek a sajátjukba.

️
[...] a nő 160 sértettől több mint 13 millió forintot csalt ki azt állítva, a fia daganatos beteg, noha ez nem volt igaz. [...]
BUDÁN LEPLEZETT LE CSALÓT A NAGYKÁLLÓI…
nos?