Gratulálunk!
️
Az M1 Summa Budapest GDP-jével is foglalkozik ezen a héten. Ajánlom szeretettel, itt visszanézhető (10. perctől): https://mediaklikk.hu/video/summa-2023-03-25-i-adas-2/
Budapesten az egy főre jutó GDP vásárlóértéken 2020-ban az EU átlag 153%-a, azaz nagyobb volt, mint Bécsben. A sor elején Luxemburg, Dublin, Brüsszel, Prága, Párizs, de Bukarest, Poszony és Varsó is előttünk kicsivel.
Budapest lakosai közül 2020-ban 873 ezren dolgoztak, a városban pedig összesen 1 millió 27 ezren. Látható, hogy több, mint 150 ezerrel többen ingáznak be a városba, mint ahányan a lakosságából kifelé.
A környező országokban is a fővárosok jóval magasabb szinten vannak, mint a többi régió. Ezt az is okozza, hogy ezekben a fővárosokban van a székhelye számos vidéki cégüknek is, s ekkor a teljes cég által termelt eredményt a fővárosban veszi számba a statisztika. Valamint jóval többen dolgoznak ezekben a városokban, mint a város lakossága, sokan ingáznak. Az ő munkájuk eredménye növeli a GDP-t, de a nevezőben csak a város lakossága szerepel.
Ezért számomra szimpatikusabb hozzáállás Tarlós Istváné, aki szerint Budapest a nemzet fővárosa, hisz az város az eredményeit a vidékiekkel együtt érte el. A jelenlegi városvezetés azt állítja, hogy Budapest városállam. Ez egy alapjaiban hibás nézőpont.
Gratulálunk!
Itt a tavasz,
itt a nyúl,
magyar-bolgár 3-0!
Magabiztos, jó játékkal győzelem az EB-selejtező nyitányán.
️ Szép volt fiúk! Csak így tovább!
Magyarország - Bulgária 3:0
#euro2024 #csakegyutt
MTI
Mi egy vérből valók vagyunk…
Szép volt, fiúk! Megcselekedtétek, amit megkövetelt a haza. 

Megjöttek a magyarok. 
3:0-ra nyertünk az Eb-selejtező nyitómeccsen itthon, a Puskásban, a bolgárok ellen. Lehengerlő első félidő, magabiztos második, fantasztikus magyar szurkolótábor. Szép volt fiúk!
"Az éjjel soha nem érhet véget..."
Szép volt, fiúk!
Szép volt fiúk! Hajrá Magyarország! 
M4sport.hu
HAJRÁ, MAGYAROK
️


