Hajrá Pusztamonostor!
Tisztelt Szülők!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy megkaptuk az engedélyt a bölcsődei szolgáltatás…




A Magyar Demokrata hetilap is az "Emelkedő nyugdíjak" -ról írt - a múlt heti cikk már online is olvasható: https://demokrata.hu/gazdasag/emelkedo-nyugdijak-636465/
Nagyon köszönöm Bencsik Gábor!
Bő egy évvel ezelőtt, a tavaly tavaszi választásokat megelőzően tizenhat részes sorozatban, hiteles adatsorok segítségével tekintettük át a magyar gazdaság elmúlt évtizedének legfontosabb folyamatait. A fonalat most ismét fölvéve a saját jogú öregségi nyugdíjak reálértékének változását elemezzük, különös tekintettel azokra az aggodalmakra, amelyek a magas infláció miatt a nyugdíjak elértéktelenedésétől tartanak.
Az 1950–1956 között született úgynevezett Ratkó-gyerekek, a legnépesebb korosztály tagjai már mind nyugdíjasok. Ilyen népes újabb korosztály már nem fog belépni az előttünk álló években a rendszerbe. Ha tehát az ország a legnagyobb csúcs idején képes a nyugdíjak fizetésére, sőt folyamatos emelésére, kisebb létszám esetén még inkább bírni fogja. A nyugdíjkassza stabil működéséhez kellett természetesen az is, hogy egymillióval több foglalkoztatott fizessen a jóval magasabb keresete után nyugdíjjárulékot. Többek közt ezért is meg kell védenünk a teljes foglalkoztatást és a korábbinál magasabb bérszínvonalat.
#demokrata #nyugdíj
Hajrá Pusztamonostor!
Tisztelt Szülők!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy megkaptuk az engedélyt a bölcsődei szolgáltatás…
Megérkezett Törökországba a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is!
Nem mi mondjuk! Schiffer András mondja: a globalizmus a legnagyobb kártétel a demokrácia ellen! #sohatöbbébaloldalt
A teljes adás megtekinthető itt: https://www.youtube.com/…
7. SZAKMAI NAP
„MINDIG VAN FELJEBB!"
Megérkezett Törökországba a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is
️
2️⃣0️⃣ fős csapat
és 4️⃣ mentőkutya
érkezett a katasztrófa sújtotta övezetbe.
Eddig 6️⃣ élő embert találtak meg a romok alatt 🙏
️ A…
Ez egyet jelentene Magyarország tönkretételével
️
Magyarország segít! Már 3 embert, köztük egy gyermeket is kimentett a Hunor mentőcsapat.
🤝🇹
A szankciók tönkreteszik Európát!
A szankciókról szóló első döntés meghozatalakor a brüsszeli bürokraták azt mondták: a szankciók majd olyan nehéz helyzetbe hozzák Oroszországot, hogy kénytelen lesz…
Szörnyű, elfogadhatatlan, meg kell változtatni - szajkózták. Aztán kiderült az igazság.
„IV. Városi Sportbál Jászapátin” album
IV. Városi Sportbál Jászapátin
Gratulálok a díjazottaknak!