„Brüsszel” album
️🤍
Nagyon köszönök mindent, Miniszter Úr!
️🤍
Palkovics László folyamatosan figyelemmel kísérte és támogatta a fővárosi startup ökoszisztémafejlesztő munkánkat az elnökségem alatt a BVK-ban, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2017-2019 között számos nemzetközi elismerést hozzunk haza.
(A fotó a Düsseldorf-Budapest Be Smart! fórumon készült 2017. március 28-án. )
#Düsseldorf #PalkovicsLászló #startup
„Brüsszel” album
A Zuglói Polgári Esték vendége voltam. Zsúfolt ház, kiváló hangulat.
Köszönöm a meghívást Borbély Ádámnak!
Ennyi.
A magyar érdekek eladóak?
A baloldal szerint igen! Márki-Zay Péter azt is kikotyogta, hogy mennyiért.
A dollárbaloldal azért nem áll a béke pártjára és támogatja a szankciókat, mert ezt kérik tőlük…
A Politológus Műhely meghívására beszélgettünk érdeklődő hallgatókkal EU-s és aktuálpolitikai témákról.
Mindig inspiráló felkészült hallgatóság jó kérdéseire válaszolni.
Olyan viták előtt állunk, ahol mindennél fontosabb, hogy a magyar álláspontot jól tudjuk képviselni.
Ezért kértünk Simon Miklós országgyűlési képviselőtársammal minden jelenlévőt arra, hogy töltse ki…
A Gyurcsány-kormány „teljesítményét” hasonlítsuk össze az Orbán-kormány teljesítményével
️
Na ne…
Úgy tűnik, elfelejthetjük a racionális vitákat.
A gazdák társadalmi megbecsültsége folyamatosan növekszik.
A válságokkal teli időszakban ugyanis stratégiai kérdéssé vált a biztonságos élelmiszer-ellátás.
Hétfőn este a XVIII. kerületi Fidesz vendége…
Gulyás Gergely az önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról:
A háború és a szankciós energiaárak miatt ma Magyarországon és Európában is a legfontosabb az energiabiztonság és az energiaárak…
Okos városvezetők döntései után, “okos város” lett Monor. Csak az áramköltségeken több tízmillió forintot spórol meg az önkormányzat az új közvilágítási rendszerével. A monoriak kényelmét ezentúl…