Túlélni a frontot, aztán az összeomlást, aztán a hiperinflációt: így emlékezik vissza egy család a háború alatti és utáni mélypontokra. Folytatódik cikksorozatunk!

️ Egy család a háború idején Vas megyében. Olvassátok szeretettel a Mandiner cikksorozatának következő részét!

"A fiatalasszony egyik testvére is a pár hónapos kislányát és a feleségét hagyta otthon a ’44 júniusi bevonulásakor. Júliusban szovjet fogságba esett, az ukrán-moldáv határhoz közel. Csak a hír ért haza: a férfi 1945. március kilencedikén hősi halált halt. '43-ban házasodtak össze, alig több mint egy évet élhettek együtt. A lányuk apa nélkül nőtt fel.
'45 márciusának végén jöttek be az oroszok erre a vidékre: a Tolbuhin marsall vezette harmadik ukrán front katonái jöttek be. A környéken a rendszerváltásig szinte minden faluban volt Tolbuhin utca. Emlékeztette ezekre az időkre az ott lakókat."

️ Mindemellett azok a háztartások, akik 20%-kal többet fogyasztanak a megadott éves átlagfogyasztásnál, szintén a 2️⃣. legolcsóbb áron juthatnak villamos energiához európai összehasonlításban.

️…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média