Őszöd-15 Mandiner posztsorozat - íme a záró grafikon!
2010-ben a magyar emberek negyedének (a gyerekeket és az időseket is beleértve) volt rezsihátraléka. 6,8 százalékponttal nőtt az arányuk 2004-hez képest.

Az elmúlt egy hónapban 20 témában mutattuk meg, hogy minden Eurostat, OECD méréssorban romlottak a lakosság, a családok anyagi helyzetét elemző mutatóink 2002-2010 között. Mindez akkor, amikor a környező országokban javultak egészen 2008-ig, s utána sem estek akkorát, mint nálunk sajnos!

Osszátok, mutassátok meg azoknak, akik 2006-ban még ovisok vagy bölcsisek voltak, s most már 18+ évesek!
Nagyon köszönöm a Mandiner teljes csapatának, hogy bevállaltátok ezt a projektet! Ha tetszett, visszajöhetünk más témákban!
#oszod
#oszod15 #Mandiner

2010-re hazánkban gyermeknevelés jóval nagyobb szegénységi kockázattal járt, mint a környező országokban.

2010-ben a magyar emberek negyedének (a gyerekeket és az időseket is beleértve) volt rezsihátraléka. 6,8 százalékponttal nőtt az arányuk 2004-hez képest.

Eközben V4 országokban mindenhol jelentősen csökkent a rezsihátralékosok aránya. Lengyelországban 12,5, Csehországban 5 és Szlovákiában 3 százalékponttal.

„...És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. … Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”

(Őszödi beszéd, Gyurcsány Ferenc, 2006.)

: Szalai Piroska

#Mandiner #őszöd15 #gazdaság

Ma reggel a Panoráma úton és a Fancsika körül jártunk, arra ösztönözve a túrázókat, hogy a természetjárás közben keletkező szemetet, ne az út szélén, a természetben hagyják, hanem „Vigyék haza a…

Minden eddiginél rosszabb a migrációs helyzet. Az Európai Unió szövetségesek nélkül nem képes megvédeni a határait.

️ Téten folyamatosan fejlődik az intézményrendszer!

Megújultak az iskolaépületek;
megszépült a művelődési ház;
épül a tanuszoda;
és most indul az óvoda felújítása is.

Hajrá Tét!

Amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, veszélybe sodorta a magyarokat és kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítette őket.

Kormányzása alatt elutasították a határon túli magyarok kettős állampolgárságát,…

️Európa az energiaválság kapujában áll. Néhány brüsszeli bürokrata fejében már lekapcsolták a villanyt. Nem hagyjuk, hogy nálunk is ezt tegyek!

Október 23. nemzeti ünnep - Végre korlátozások nélkül emlékezhetünk

Az idei ünnep különlegesebb is, hiszen végre ismét korlátozások nélkül emlékezhetünk országszerte az 1956-os forradalom és…

Novák Katalin a Fidesz országjárásán:

„Ez a jövő évi választásnak a tétje: a múlt vagy a jövő.

Én azt mondom, hogy előre lépjünk, ne hátra.”

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média