Öszöd-15:
Magyarországon 2006-tól 2010-ig emelkedett a 20-64 éves korcsoportban az inaktívak aránya és a munkanélküliség is, ezzel párhuzamosan a foglalkoztatás csökkent.
Hazánkban Gyurcsány kormány rossz döntéseinek következtében úgy csökkent a foglalkoztatás 2006-tól, hogy a munkáját vesztett emberek egy része tudott csak munkanélküli állományba kerülni, nagyrészük inaktív lett. Ekkor kétmillió fő feletti inaktívat tartott nyilván a statisztika ebben a korcsoportban, ma pedig - 2021. II. negyedévében - már csupán 1 millió 45 ezret, azaz majdnem megfeleződött a létszámuk. Az uniós tagállamok között 2010-ben Málta és Olaszország után nálunk volt a harmadik legmagasabb ez az arány, ma már a 9. helyre jöttünk fel, Csehországtól jobbak vagyunk, nagyon megközelítettük Németország szintját.
Kimondható, hogy a baloldali kormányok idején nemcsak a munkanélküliség nőtt, hanem közel kétszer annyian estek ki a munkaerő-piacról jóval a nyugdíjkorhatár előtt.
Emlékszünk: „Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. … Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. … Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek. … ”
(Öszödi beszéd, 2006.)
Korábbi posztok a témában:
️ foglalkoztatásról: https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3424690374447181
️ munkanélküliségről:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3425782711004614
️ fiatalok foglalkoztatásáról:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3426437920939093
️ nettó reálkereset változás:
https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3427219247527627
️ minimálbér reálértékének változása: https://www.facebook.com/piroska.szalai.54/posts/3427968884119330

Egy siketen született kisgyerek első nyelvként tanulja meg a jelnyelvet. Lehet a jelnyelv anyanyelv?!

Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről.

Rákay Philip volt ma este a Szentendre Barátai vendége.
Jó hangulatú, tartalmas beszélgetés részesei voltunk, köszönjük a szervezést a Szentendre Barátai Egyesületnek!

Hajrá Patrióták!
Hajrá Magyarok!
🙏�…

Sheikh Mohammed bin Abdulrahman bin Jassim Al Thani katari külügyminiszterrel találkoztam ma New YorkbanPár hete katari barátaink Debrecenben rendezték be európai főhadiszállásukat, miközben…

️ Mi magyarok, mindig is hittünk a szeretet és az összetartozás erejében.

Áder János köztársasági elnök úr és felesége, Herczegh Anita 2021 áprilisában hívták életre a Regőczi István Alapítványt,…

️A Duna TV 10:25-kor kezdődő Család-barát adásában, azaz néhány perc múlva élőben követhetitek a beszélgetésünket a magyar jelnyelvről és a jelnyelv szerepéről.

👂A mai adás fő egészségügyi témája a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média