️Dunát lehetne rekeszteni a Tisza Párt kkv-knak tett kampányígéreteivel. Csakhogy több mint öt hónap kormányzás után egyre inkább az látszik, hogy a jól hangzó ígéretekből semmi nem valósul meg.

A Ganz Ábrahám-programmal adókedvezményeket, adminisztrációcsökkentést és számos támogatást ígértek a magyar kis- és középvállalkozásoknak. Ehhez képest a parlamentnek benyújtott költségvetési módosításban még csak említés sincs róla.

Szeptemberben már beszéltek a program indulásáról, de most sem hangzott el érdemi részlet.
️Közben egy korábban, még az Orbán-kormány alatt meghirdetett programot neveztek át és kommunikáltak új intézkedésként. Ez nem új támogatási keret, hanem egy egyszerű átnevezés.

️De nemcsak az ígéretek maradtak el. Ennél súlyosabb, hogy korábbi támogatásokat töröltek el. A Tisza-kormány megszüntette a Széchenyi Kártya-program fix, 3 százalékos likviditási hitelét, miközben a vállalkozásokat az üzemanyagok védett árának megszüntetése is komolyan érinti.

️Ne felejtsük el, amikor védett ár volt, a céges autók is tankolhattak kedvezményesen. A fuvarozók, a mezőgazdasági vállalkozók és más, dízelt használó kkv-k számára a közel százforintos drágulás most komoly pluszterhet jelent.

És közben mi lett a többi ígérettel? A külföldről hazatérő magyar munkavállalók támogatásával, a kkv-k exportpiacra lépésének segítésével, valódi exportösztönző és beruházási programokkal, digitalizációs támogatásokkal?
Ezekből még semmi nem valósult meg, de még híreket sem hallunk róluk.

A kkv-knak kiszámítható gazdasági környezetre, elérhető finanszírozásra és olyan beruházásokra van szükségük, amelyek munkát adnak a magyar vállalkozásoknak.

A Magyar Nemzetnek adott interjúmban részletesen kifejtettem, hogy mi lett a Tisza kkv-knak tett ígéreteiből, és miért kerülnek már most egyre nehezebb helyzetbe a magyar kisvállalkozások.

A teljes interjút a kommentben találjátok.

Még a régi életemben, amikor az Igazságügyi Orvostani Intézetben dolgoztam, volt alkalmam megismerni néhány ügyészt.

Tényleg csak a legnagyobb tisztelet hangján tudok szólni róluk. Precíz, felkészült,…

A Művelődési Bizottság múlt heti ülése után úgy álltunk fel, hogy konszenzus van abban, kik legyenek a Médiatanács tagjai, így okkal bíztunk abban, hogy az Országgyűlés is bizalmat szavaz nekik.

Aztán…

Szegény vagyok, szegény vagyok,
Magyarnak születtem.
Ez a póló, ez a póló
A legszebbik kincsem!
Mert a mintáját, meg a látványát,
Pócs Jánosnak a munkáját
Száz aranyért…

Nem gondolom, hogy haszontalan volna miniszterelnökként olykor egy káposzta- vagy borfesztiválon emberekkel találkozni. Római utcákon külföldi fiatalokkal bulizni sem bűn önmagában.

Ugyanakkor igen…

Az Egyes-kő megmászása után a brassói repülőtér felé Csíkjenőfalván élértük a domokosi leányokat és legényeket, akik tánccal-zenével hívták meg a szomszéd falvakban élőket a szombat esti…

Magyar Péter nem alkalmas miniszterelnöknek, az idegei felmondták a szolgálatot, emiatt egyre többször láthatjuk, hogy milyen ember is ő valójában.
Mindig másnak akarja mutatni magát, de egyre…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média