Nem maradhatunk némák, nem maradhatunk közömbösek. Ezért folytatjuk a missziót!
🤝✝️
4849 ember. Ennyi keresztényt öltek meg a hite miatt egyetlen év alatt.
Van, akit otthonában…
Csak én látok párhuzamot Kovács Béla és Hankó Balázs esete között?
Kovács Béla a Független Kisgazdapárt főtitkára volt, a kommunistákkal szembeni kiállása miatt hadjáratot indítottak ellene, egy koncepciós per keretein belül próbálták félreállítani. Azonban a Nemzetgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki a mentelmi jogát, s ő önként bement az ÁVO-ra kihallgatásra.
Az Andrássy út 60-ból még kiengedték, de másnap 1947. február 25-én este a szovjet hatóságok köztársaság-ellenes összeesküvés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták és évekig ismeretlen helyen tartották fogva.
️
Ez az esemény fontos volt a kommunista hatalomátvétel előrehaladása szempontjából és kijózanítólag hatott számos magyar politikusra, akik előtte még bíztak a magyar politikai rendszer demokratikus úton maradásában, mások számára pedig bizonyítékot jelentett arra a várakozásukra, hogy kommunista egyeduralom következik.
Erre az eseményre, a demokratikus jogok és a parlamentarizmus felszámolásának fontos mérföldkövére emlékezve nyilvánította az Országgyűlés 2000-ben február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává.
Nem maradhatunk némák, nem maradhatunk közömbösek. Ezért folytatjuk a missziót!
🤝✝️
4849 ember. Ennyi keresztényt öltek meg a hite miatt egyetlen év alatt.
Van, akit otthonában…
️ Lehet példát venni, tiszások!
Mi is elkövettük ezt a hibát. Ez volt a vétkes fideszes képviselő reakciója: „Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői…
👉A vagyonadóról. Nem (!) közgazdász szemmel. Így is hosszú...
Tudtuk, hogy lesz, ha Tisza kormány lesz. Azt is, hogy nem csak a vagyonosokat érinti majd. A fizessenek a gazdagok baloldali…
Elítéljük az erőszak minden formáját! És VISSZAUTASÍTJUK MAGYAR PÉTER HAZUG VÁDASKODÁSÁT!
Tele van az ország kiábrándult, erőszakos, gyűlöletre hergelt tiszásokkal. Akik fél év alatt rádöbbentek, hogy…
️ Nem hazudozni kell, hanem vállalni a felelősséget!
Kiváló társaság és finom ebéd - kell ennél jobb egy napsütéses őszi szombaton? 
Pesterzsébet és Soroksár jobboldali közössége hívott meg egy kis közös gondolkodásra, helyzetelemzésre.
Nem könnyű ebben…
Már két olyan kórházról tudunk (János Kórház, Győr), ahol "áramingadozás" miatt ment tönkre augusztusban egy-egy nagyértékű képalkotó diagnosztikai eszköz
️
A miniszter szerint - gondolom - erről is az…
A Pénzügyminisztérium vagyonadó tervezete szerint mindenkinek minden évben vagyonnyilatkozatot kell tennie. Csak szólok...
A Schummer-Csézi duó új fogalmat vezetett be a magyar parlamentarizmus történetébe: ez a konszenzuális szavazat. (A köznyelvben technikai segítségnyújtás.)
EGY KÉPVISELŐ – EGY MANDÁTUM – EGY SZAVAZAT
A parlamenti demokrácia egyik legelemibb szabályáról beszélünk. Minden országgyűlési képviselő a saját mandátumát gyakorolja, és a saját szavazatáért viseli…