Ma délután ül össze először a gyermekvédelemmel foglalkozó, Tisza által felállított vizsgálóbizottság. A cél itt se lesz más, mint az abszolút filmszínház, a gyermekvédelem kérdését tiszás propaganda…
NVVH - ÁVH? Kedden megszületett a döntés erről is:
1948-ban egy szervezeti átalakításnak indult folyamatból született meg a Péter Gábor által vezetett Államvédelmi Hatóság, a hírhedt ÁVH. A Kommunista Párt saját politikai rendőrsége egyre nagyobb hatalmat kapott, ezáltal a Rákosi-diktatúra legfontosabb terrorszervezetévé, az üldözés, megfélemlítés politikai eszközévé vált. Azokban az években a koncepciós- és kirakatperek nyomán megteltek a hazai börtönök, internálótáborok és a csengőfrász miatt rettegésben élt az egész magyar társadalom.
Ma többen vagyunk, akik történelmi párhuzamot vélünk felfedezni és ezért aggodalmunkat fejezzük ki a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozása miatt. Az új, mindenek felett álló Hivatal, az új ÁVH olyan jogosítványokat kapott az Országgyűlésben elfogadott törvény alapján, amely túlzott állami beavatkozást tesz lehetővé és vélelmezhetően a Tisza Párt ezzel a Hivatallal fog jogellenesen fellépni a politikai és gazdasági ellenfeleivel szemben.
A Tisza Párt saját politikai rendőrsége a törvény szerint a jövőben vizsgálódhat nyomozhat, vádat emelhet és ellátja majd a vádképviseletet, de önkényesen magához veheti az eljárásokat is az ügyészségtől. Lehallgathat, kényszerítő eszközökről dönthet, fedett nyomozókat alkalmazhat, besúgóhálózatot építhet ki, nyomást gyakorolhat és megfélemlíthet, vagyont foglalhat le, akár a cégvezetést is átveheti bárkitől.
A magyar történelem arra tanít bennünket, ha egyetlen állami intézményben túl sok hatalom összpontosul, különösen is fontos lenne a fékek, ellensúlyok és a jogállami garanciák biztosítása. Ezzel szemben az új ÁVH az elfogadott szabályozás szerint maga vizsgálja majd meg és kezeli a saját intézkedéseivel szembeni panaszokat, ami a társadalom totális jogi kiszolgáltatottságát fogja eredményezni.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc világtörténelmi eseményének 70. évfordulóján példátlan antidemokratikus lépést tett ennek a Hivatalnak a felállításával a Magyar Péter által vezetett többség. Újabb vörös vonalat átlépve, Magyarország tovább halad a totális, ellenőrzés nélküli önkény felé.
A mi feladatunk, hogy kiálljunk az 1990-es rendszerváltoztatás óta élő magyar demokrácia mellett. Ne hagyjuk, hogy lerombolják a magyar jogállamot! Ne engedjük, hogy elvegyék a magyarok szabadságát!
#stopönkény #újávh #jogállam #szabadságot #demokrácia #Magyarország
Ma délután ül össze először a gyermekvédelemmel foglalkozó, Tisza által felállított vizsgálóbizottság. A cél itt se lesz más, mint az abszolút filmszínház, a gyermekvédelem kérdését tiszás propaganda…
Rákosi hitvallását viszi tovább Magyar Péter
Magyar Péter és Hegedűs Zsolt is magából kikelve próbált tegnap megfélemlíteni, a Tisza frakció pedig - immár hagyományos módon - újra tapssal akarta belém fojtani a szót.
Nem hagyom magam
️
A beígért…
Házon belül is gyengül Magyar Péter? Kedden is nehezen viselte a nárcisztikus miniszterelnök, hogy rendre utasították az Országgyűlésben, ám ezúttal látványos puszi és simogatás volt a reakció, a…
️Elsősorban nem az a baj, hogy a fél kormány VIP-jegyekkel a Hungaroringen villogott a hétvégén. Ennél sokkal nagyobb baj az állandó hazudozás, képmutatás és a tiszás/balliberális szolgasajtó kettős…
Sorra vettem 3-4 tiszás hozzászólást, és egy felszólalásban válaszoltam a stabil alapokat nélkülöző támadásaikra!
Tiszások, ne féljetek!
Egymás után adtam interjút a HírTV-nek, a HVG-nek, majd a Magyar Jelennek a parlamentben. Pontosabban a parlament azon kis területén, ahol lehet forgatni - annak ellenére, hogy…
Szeretjük az őszinteséget!

Juhász Imre, Keve egyesületi társa Egerből (KIMBA- Egri VSI) szétpörgette ellenfelét, megszerezeve ezzel a VB bronzérmét.
👍✌️Gratulálok, Imi, nagy voltál!
🙏💪Gratulálok, és köszönöm az Egri Városi…
Juhász Hajnalka képviselőtársammal beszélgettünk tegnap - ekkor még nem sejtettük, hogy rövidre sikerül a hétfői ülésnap, mert a szabad szólás joga alapjaiban sérült, mikor egy képviselőtársunktól az…