Kitartunk a parlamentben is - még akkor is, ha néha diliházra emlékeztet...
Magyar Péter kormánya szerint NEM RÁSZORULÓ A KÉTSZÜLŐS CSALÁDBAN ÉLŐ GYERMEK, HA A SZÜLŐK DOLGOZNAK, bármilyen alacsony keresetűek is.
Részletek a grafikonon és a táblázatban. 
A Tisza és Brüsszel szerint azért volt túl bőkezű a magyar családpolitika, mert a TÁMOGATÁSOK MINDEN GYERMEKNEK EGYFORMÁN JÁRTAK, szerintük rászorultsági alapokra kell helyezni a támogatásokat.
Azt „javasolják”, hogy a rezsitámogatás, a családi adókedvezmények és mentességek, az otthonteremtési és egyéb lakhatási támogatások, illetve minden egyéb kedvezmény csak a rászorulók számára legyen elérhető.
Eddig sem az uniós ajánlások, sem a tiszások nem árulták el soha, hogy kiket tekintenek rászorulónak.
️ Az iskolakezdési támogatás az első olyan intézkedés, ahol először kibújt a szög a zsákból.
MEGDÖBBENTŐ, hogy egy olyan kormány, amely a parlamentben folyamatosan eltúlozza a magyar szegénységi helyzetet, csak a mediánjövedelem harmada alatt élőket tartja rászorultaknak, ha kétszülős családokban élnek!!!
️Ez a politika a CSALÁDOK ELSZEGÉNYÍTÉSÉVEL fog járni. Ismét oda fogunk jutni, hogy a gyermekvállalás olyan anyagi visszaeséssel jár majd együtt, amit nagyon kevesek vállalnak. Így kevesebb gyermek születik, s megint nálunk lesz majd az unióban a legalacsonyabb a termékenységi ráta, azaz a gyermekvállalási kedv, mint ahogy ez 2011-ben volt, pedig már 2017 óta az uniós átlag felett vagyunk.
☝️Bármit mondanak a tiszások, ez az intézkedés NEM CSÖKKENTI, hanem NÖVELI az EU hivatalos komplex szegénységi módszerével mért gyermekszegénységet.
Nézzük a részleteket!
A miniszterelnök azt ígérte a kampányban, hogy „700 ezer szegény sorban élő családnak” adnak 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást.
Mi lett belőle?
Max 400 ezer gyermek kap most augusztusban 50 ezer forintos támogatást, s majd novemberben másik 50 ezer forintnyi utalványt. (Azt ne is kérdezzük, hogy milyen iskola kezdődik novemberben!
️)
Kik a kormány szerint a rászorulók?
Tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekek, akik után emelt összegű családi pótlék jár.
Sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek.
Árvaellátásban részesülő tanulók.
Gyermekvédelmi szakellátásban részesülő vagy nevelőszülőnél élő gyermekek.
Dobbantó Programban vagy műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok.
Továbbá, minden egyszülős családban nevelkedő gyermekek (akit az egyik szülője egyedül nevel).
S a kétszülős családban élők közül azok, akik nem tartoznak bele az első öt kategóriába és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek. Ők azok, ahol a családban az egy főre jutó jövedelem havonta 64.125 forint alatti.
Ha a gyermek kétszülős családban él, ahol a szülő(k) dolgoznak, akkor a kormány szerint lehetetlen, hogy rászoruló legyen.
Nézzétek meg a számokat! 
/posztok.hu

Orbán Viktor odaszúrt Magyar Péternek! Nálunk is célszerű lenne bevezetni egy mentális alkalmassági vizsgálatot?
️




