A facebookozás sokba kerül a magyar családoknak
️
Magyar Péter kormányzás helyett megint a facebookon posztolgat. Nagy lehet a baj, ha már most be kellett vetnie gumicsontként a választójogi korhatár…
Májusban a reálkeresetek 9 százalékkal, január-május között pedig 12,6 százalékkal emelkedtek!
A KSH legfrissebb adatai szerint májusban a bruttó átlagkereset 764,1 ezer forint volt, a nettó pedig 535,9 ezer forint. Az előbbi 8,7 százalékkal, az utóbbi pedig 11 százalékkal növekedett. 🧑🧑🧒🧒A nettó emelkedése a családi adókedvezmények megduplázása és az adómentességek kiterjesztése miatt tudott nagyobb mértékben javulni, mint a bruttó.
A mediánkereset esetében még nagyobb volt az emelkedés, a bruttó mediánkereset 9,5 százalékkal, a nettó pedig 11,5 százalékkal javult. Ez azt jelenti, hogy az átlagkereset alatti fizetések májusban is nagyobb arányban emelkedtek, mint az átlagon felüliek. Már évek óta folyamatosan az alacsonyabb keresetűek javulása a nagyobb, tehát zárul az olló a a munkaerőpiacon.
A reálkereset javulásunk 9 százalékos volt, azaz a nettó átlagkereset 9 százalékkal növekedett az inflációt leszámítva is. Ez kimagaslóan jó érték akár az Európai Unió akár az OECD tagállamainak viszonylatában is.
Nemrégiben adta ki az OECD az éves Employment Outlook Riportját, amiből megtudhattuk, hogy idén az első negyedévben
Magyarországon javult a legnagyobb mértékben a reálkereset a 37 OECD tagállam között. Sőt azt is megtudhattuk, hogy ez nem egyedi eset, mert ha a 2021-2026 közti reálkereset növekedést nézzük, akkor is Törökország után a 2️⃣. legjobbak vagyunk. (Erről szóló korábbi posztomat a hozzászólások között megtaláljátok.) Ez a dokumentum bemutatta, hogy míg nálunk közel 30 százalékkal emelkedett öt év alatt a reálkereset, addig az euroövezet átlaga még csökkent 1,8 százalékkal.
️A mostani javulás egyértelműen az előző Orbán kormány intézkedéseinek és gazdaságpolitikájának az eredménye. Mivel a Tisza deklaráltan az euróövezethez való csatlakozást tervezi, ezért nagy eséllyel töredékére fog csökkenni a keresetek növekedése, sőt valószínű, hogy reálkereset csökkenést fogunk elszenvedni rövidesen.
Becslésem szerint az idei első féléves kitűnő adataink miatt még nem az idén, de jövőre minden bizonnyal beindul a keresetek vásárlóerejének csökkenése, csak a mértéke kérdéses még. Ha a kormány minden brüsszeli elvárást teljesít, akkor elérheti az 1995-ös, a Bokros csomag idejében kialakult szintet is.
A Fidesz kormányzása alatt a családok voltak a fókuszban, így a világon az egyik legnagyobb keresetemelkedését produkáltuk.
A Tisza kormányzása pedig már előreláthatóan vissza fogja vetni a lakosság keresetét és az életkörülményeit.
Ezek TÉNYEK, még akkor is, ha erről nem igazán beszélnek a kormánypárti médiákban.
Vajon próbálják majd a romló folyamatokat is az előző kormányra fogni? 
Előre szólok, hogy nincs értelme, mert nem igaz!
Jelentkezni fogok folyamatosan a friss adatokkal, kövessétek a posztjaimat!
A facebookozás sokba kerül a magyar családoknak
️
Magyar Péter kormányzás helyett megint a facebookon posztolgat. Nagy lehet a baj, ha már most be kellett vetnie gumicsontként a választójogi korhatár…
Ha valóban magunkra szabtuk a jelenleg hatályos választási törvényt, ahogyan azzal vádoltak minket, hogyan nyerhetett a Tisza kétharmaddal?
Az üzemanyagár emelkedése jó példa arra, hogy a hatalmi önkény kiépítése és az ellenzék helyett Magyar Péternek végre a kormányzással kellene foglalkoznia. Azzal, ami a magyar emberek hétköznapjait…
👍Gratulálok, szép volt Noémi!
️Hajrá, magyar birkózók!
SZABADOS NOÉMI BRONZÉRMES A BOK-BAN
Az utolsó…
Köszönjük, de nem kérünk a Tiszás politikusok, véleményvezérek tanácsaiból és megrendeléseiből,
hogy milyen ellenzéket szeretnének.
Áradjon az adócsökkentés!
Az autós fizet, Kapitány keres.
Az üzemanyagár emelkedése jó példa arra, hogy a hatalmi önkény kiépítése és az ellenzék helyett Magyar Péternek végre kormányozni kellene. Azzal foglalkozni, ami a…
VAJON MIÉRT ÉRDEKLI A “MARCI BÁCSI-ÜGY” a nem is működő közmédiát
Több mint 10 napja vették át erőszakkal (alkotmánysértő törvénnyel!!) a közmédia irányítását Magyar Péter bábjai. Elsötétítették az M1-…
A Tisza-kormány által bevezetett vendégmunkásstop , amellyel felfüggesztette az Európai Unión kívüli vendégmunkások új munkavállalási engedélyeinek kiadását súlyos következményekkel járhat a magyar…
Aki nem tetszik Magyar Péternek, azt Magyar Péter eltávolítja. Ez az önkény!