Magyar Péter szerint reális cél az EU átlagos fejlettségét elérni a 2030-as évek első felére!
A szombati interjújában beszélt erről.

Szerinte ehhez az kell, hogy az EU átlagához képest a magyar gazdaság 2027-től 2-3 százalékkal nagyobb mértékű GDP-növekedést érjen el.
Tavaly az uniós átlag 76,2 százalékán álltunk, tehát a 24 százalékpontos hátrányunkat átlagosan az uniós növekedésnél legalább 3 százalékponttal nagyobb növekedés esetén dolgozhatjuk le 8 év alatt 2035-re. Ez nagyon impozáns célkitűzés, hiszen 2025-ben csak Írország tudott az unióban az átlagnál 3 százalékponttal többel bővülni.
2010 óta nálunk is csupán 2018-ban és 2019-ben értünk el ilyen jó eredményt (korábban is csupán 2002-ben).

️2027-től 8 éven át végig ilyen komoly javulást produkálni nem lesz egyszerű!
Javaslom, jegyezzük meg ezt a mondatát Magyar Péternek, s minden intézkedésnél kövessük figyelemmel, hogy mennyire segíti megvalósulni ezt az ígéretét!

Az egész magyar nemzet nevében mondtam köszönetet Mátyás Mónika Liliánának, aki tanulmányai végeztével Csángóföldre visszatérve a moldvai csángók között tanítja és viszi tovább a magyar nyelv…

️🙏Reményik Sándor: Pünkösdi szomorúság (1934)
A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén…

💪🇭🇺Tarolt a KIMBA az U20-as országos bajnokságon.
Beérett a közös munka, valóra vált az elképzelés, kiharcolták a sikert, megszülettek az eredmények. Az U20 korosztály az, amely a KIMBA első…

Így szólt a székely himnusz Csíksomlyón! Áldott Pünkösdöt mindenkinek!

“A keresztfához megyek…”

Néhány éve indítottuk a Kisalföldön a “Fogadj örökbe egy keresztet” kezdeményezést.

Azóta sorra újultak meg útmenti, rossz állapotban lévő keresztek.

A kőkeresztek felújítása…

Egészen kaotikus állapotokat szül a Magyar Péter-féle Facebook-kormányzás!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média