Magyarország az elmúlt másfél évtizedben történelmi eredményeket ért el.

Soha nem csökkent még ilyen mértékben a szegénység, több mint 1,3 millió ember lépett ki a nélkülözés kockázatából.
2010-ben még 30 százalék felett, ma már jóval 20 százalék alatt van ez az arány.
Több mint 300 ezer gyermek került ki a szegénységi kockázatból.

Soha nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, mint ma.
Közel 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 óta
A foglalkoztatási ráta 80 százalék fölé emelkedett, az EU élmezőnyében vagyunk.
A munkanélküliség 4,3 százalék, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatást jelent.

A családok és édesanyák megerősödtek.
A kisgyermekes anyák foglalkoztatása az egyik legnagyobb mértékben nőtt Európában
Az 55–64 évesek foglalkoztatása szintén kiemelkedően javult
A nyugdíj mellett dolgozók száma többszörösére nőtt

Ezek az eredmények nem maguktól értetődők. Ez mind tudatos gazdaságpolitikai döntések következménye.
Mi 2010-ben elhatároztuk, hogy segély helyett munkát adunk, alacsonyabb munkát terhelő adókat vezetünk be és bővítjük a családtámogatások rendszerét.

️Ma azonban ezek az eredmények veszélybe kerülhetnek. A Tisza párt programja nem szól másról, mint adóemelésekről, megszorításokról, a rezsicsökkentés felszámolásáról, a jelenlegi foglalkoztatási rendszer átalakításáról.

️ A választás tétje tehát világos:
folytatjuk azt az utat, amely munkahelyeket, biztonságot és növekvő életszínvonalat hozott,
vagy visszatérünk egy bizonytalanabb, megszorításokkal terhelt korszakhoz.

Ma döntsünk a józan eszünkkel
Őrizzük meg az eredményeinket!
A Fidesz a biztos választás!

A Vasarnap.hu oldalán el tudjátok olvasni a teljes interjút a témában. Link a kommentben. 👇
#SzalaiPiroska
#magyarország #választás2026 #foglalkoztatás #szegénység

Folyamatosan teszünk bejelentéseket a Tiszához köthető választási csaláskísérletek ellen.

A Fidesz beadványai alapján 639 esetben állapítottak meg választási jogsértést, emellett 74 rendőrségi…

Az elmúlt hónapokban sok mindent hallgattunk és sok mindent elviseltünk. Weberék sértegetéseit, Zelenszkij fenyegetését, Ursula pénzügyi zsarolását. Kívántak nektek jó vergődést, számolták vissza a…

Orbán Balázs:
A magas részvétel mindig a kormánypártnak kedvezett, és most is úgy van, hogy a tiszások nagyon aktívak voltak az egész kampányban, a kormánypártiak aktivitása volt kérdéses. Most úgy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média