Mi vagyunk többen! 
Holnap mutassuk meg nekik.
Hajrá, Fidesz! 
Ennyi.
1️⃣ nap van hátra a választásokig
Íme az utolsó grafikon a Visszaszámlálás sorozatomból! 
️
Hazánkban soha nem csökkent még ilyen jelentősen a szegénység, mint az elmúlt 15 évben!
2017-től kisebb a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élők aránya, mint az uniós átlag.
Nálunk csökkent a 6️⃣. legnagyobb mértékben (12 százalékponttal) a szegénység az uniós tagállamok között 2010-2024 időszakban. Volt több év is, amikor a javulásunk még előkelőbb volt.
2010-ben a honfitársaink több, mint 30 százaléka élt szegénységi kockázattal, 2024-ben már csupán 20 százalék alatt.
A javulás nagy része 2013-2017 között történt. Ebben az időszakban emelkedett meg jelentősen a foglalkoztatás és a keresetek reálértékének javulása is ekkor gyorsult fel. Sőt miután 2013-ban visszafizettük a Gyurcsány kormány által 2008-ban felvett IMF hiteleket, el tudtuk indítani a rezsicsökkentést és a devizahitelek kivezetését is.
A 2010-es kormányváltás együtt járt egy gazdaság és társadalompolitikai fordulattal, ami a segélyezés helyett a munkát állította a fókuszba. A magyar eredmények is kitűnően bizonyítják, hogy a fókusz áthelyezése hatékonyan csökkentette a szegénységet. A lakosság akkor tud nagy arányban kilépni a szegénység kockázatából, ha az egész család életkörülményei javulnak, nő a reáljövedelmük, van a felnőtteknek biztos munkája.
️A Tisza párt és Brüsszel is megszüntetné a rezsicsökkentést, ezzel hatalmas inflációs spirált indítana be, valamint átalakítaná az adórendszert, bevezetné a progresszív adózást, amivel a lakosság legnagyobb részének csökkenne a nettó keresete, így ismét jelentősen megnövekedne a szegénység.
A Fidesz kormány pedig megvédi az olcsó rezsit, az egykulcsos adórendszert, az SZJA kedvezményeket és a mentességeket. Legyünk óvatosak, s vigyázzunk az eddig elért eredményeinkre!
A Fidesz a biztos választás!
Hallgassunk az eszünkre, figyeljünk a zsebünkre és legyünk minél többen holnap a szavazófülkékben!
Óriási a tét, van mit veszítenünk egy kormányváltás esetén!
#SzalaiPiroska #visszaszámlálás #biztosválasztás #Fidesz
Mi vagyunk többen! 
Holnap mutassuk meg nekik.
Hajrá, Fidesz! 
Ennyi.
Mi vagyunk a BIZTOS választás! 


Fel, győzelemre!
Ennyi.
Holnap mindenkire szükség van!
️
Legyünk ott és tegyünk rá még egy lapáttal, nyerjük meg a választást! 
Csak a Fidesz! 


Ennyi.
Orbán Viktor:
🤝 1 millió kézfogásra fel!
Hajrá, Fidesz! Húzzuk be!

Link a kommentben.
Orbán Viktor:
Ma kampányzáró
️
19:00 óra
Szentháromság tér
Gyere el te is, vasárnap pedig szavazz a Fideszre!
️
Link a kommentben.
A Tisza Párt már választási vereségre készül, ezért emlegetnek csalást és jogászkodást
Köszönöm, Adrienn! 
Győzni fogunk! 
Ezernyi kézfogás, nagy beszélgetések, szeretetteljes, vicces, néha nehéz pillanatok.
Köszönöm nektek az elmúlt négy év minden biztatását, támogatását, ölelését, mosolyát!
Holnap győzünk, és aztán…