1️⃣8️⃣ nap van hátra a választásokig
Íme a mai grafikon!

️Magyarországon az üzemanyagok ára az idei minimumhoz viszonyítva kevesebb, mint százalékkal emelkedett, mert március 10-től védett áron tankolhatunk.
A régióban ennek a duplája volt az áremelkedés, de pl. a lengyeleknél, cseheknél és az osztrákoknál már 30 százalék fölötti mértékben drágult a gázolaj, s 20 százalék felett a benzin.

Rajtunk kívül máshol nincs védett ár, ezért máshol az áremelkedés még nem állt meg.
A kőolaj világpiaci ára még szinte folyamatosan emelkedik. Az elemzők szerint a világ történetének egyik legnagyobb energiaválsága felé haladunk, amit egyrészt a Hormuzi szoros lezárása miatti logisztikai problémák, másrészt a háborúban tönkrement energetikai infrastruktúra kiesése miatti problémák okoznak.

Magyarország helyzetét rontja, hogy Ukrajna elzárta a Barátság kőolajvezetéket s így olajblokád alatt állunk.
Az pedig javítja a környező országokhoz viszonyítva a kilátásainkat, hogy mi rendelkezünk Európában a leghosszabb ideig elegendő tartalékkal.
Annak ellenére, hogy közel két hónapja le van zárva a Barátság kőolajvezeték, s egy hónapja tart az iráni háború, még a kőolajkészletünk 80 százaléka, s az üzemanyagkészletünk 95 százaléka megvan.
Az üzemanyagok drágulása az infláció emelkedését vonja majd maga után. Általános megfigyelés, hogy 10 százalékos üzemanyag áremelkedés egy százalékponttal növeli az inflációt, ami az euroövezetben már márciusban érzékelhető lesz.

️Nálunk azonban még februárban is 11,1 százalékos defláció (negatív infláció) volt az üzemanyagoknál, azaz az idei februárban alacsonyabb volt az üzemanyagár Magyarországon, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Sőt a márciusi védett ár is alacsonyabb, mint a tavaly márciusi ár volt. Így még ebben a hónapban sem várható az infláció jelentős emelkedése.
A februári inflációs adatunk a 7️⃣. legalacsonyabb az unióban, s a márciusit is a legjobbak közé várom.

️☝️Vigyázzunk, mert ha a Tisza párt kerülne hatalomra, akkor végleg leválnánk az olcsó urali olajról, s ezzel nemcsak az üzemanyagok ára lőne ki, hanem a háztartási energiáé is. E két árucsoport áremelkedése legalább 20 százalékponttal emelné az inflációt. 20 százalék feletti infláció éves szinten hazánkban legutóbb a Bokros csomag idején volt. Nem szabad még egyszer ilyen mélybe taszítani hazánkat, a családokat.

A Fidesz a biztos választás! Hallgassunk az eszünkre, figyeljünk a zsebünkre, s vegyünk részt minél többen az április 12-i választáson!
#SzalaiPiroska
#visszaszámlálás #Abiztosválasztás #Fidesz

A választás tétje: nemzeti kormány vagy ukránbarát bábkormány!

A Patrióták Európa minden országából Orbán Viktor mögött állnak

A Szent Imre Kórházban a legkorszerűbb CT és MR berendezések szolgálják a betegellátást.

A modern technológia segítségével a vizsgálatok gyorsabbak, a képek részletesebbek.

️ A korszerű gépek a…

Baján folytatódott a „Kérdezd a Minisztert!” fórumsorozat. Örömmel jelentettem be, hogy a Bajai Szakképzési Centrum 360 millió forint támogatásban részesül.

Így lépünk előre: célunk, hogy a most…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média